Át a tű fokán - David McComb A tetoválás 100 éve című könyvéről

David McComb nem viccel, tényleg bemutatja a tetoválás 100 évét, tűélés árnyalatokkal mutatja meg kultúrtörténetét, helyezi a popkultúra pixeles mátrixába, miközben rávilágít arra is, hogy a tetkó miképp függ össze a nagybetűs történelemmel, a rock and rollal, a szexualitással, a lélektannal és a művészettörténettel. És persze ilyenkor joggal várhatjuk el, hogy a könyv olyan gazdagon illusztrált legyen, mint egy glam-rock banda színpadára emlékeztető tetováló szalon.

PZL – 061.hu

Nálunk a tetoválás a rendszerváltásig egyértelműen a deviancia jele volt, az aszódi fiatalkorú bűnözők intézete hamarabb eszünkbe jutott róla, mint a rock and roll és egy csajos römi kártyákról lemásolt pin-up lányka. Aki magára varratott egy sellőt vagy egy szigetet pálmafával, az szinte biztos, hogy segédmunkás volt, vagy legalább egyszer rabosították. Aztán jött a rendszerváltás, amikor plakátok hirdették a körúti tetováló szalonokat, ahogy a Sex Action Fekete Lyuba meghirdetett koncertjeit. Nyugaton persze minden másképp történt. David McComb könyve erről szól. Mára már a Fox News felmérése szerint az Egyesült Államok lakosságának 20% rendelkezik legalább egy tetoválással, ugyanakkor egy évszázadon belül is többször változott a viszonyunk.a test dekorálásához.

A tetoválás mindkét világháborúban a hazafiasság jelképe volt, ugyanakkor már az ötvenes években a devianciával azonosították, majd a hatvanas évek ellenkultúrája idején főleg a baloldalhoz kötötték, aztán már a konzervatív eszmékhez is, szóval, a közvélemény szinte mindig másképp viszonyul a tetováláshoz. Ezt nem árt tudni, annak fényében, hogy a modern technikák sem tudják 100%-osan eltüntetni a tetoválás nyomait, ha éppen valaki ki akarja szedni a volt pasija nevét a dekoltázsából. Még az ókori rómaiak barbárnak tartották a tetoválást, és stigmának tartották – és itt szúrjunk be némi etimológiát: a szó gyöke a a görög sztig, azaz szúrás szó. Milyen érdekes, hogy Európában I. Adorján Pápa 787-ben rendeletben tiltotta meg a tetoválást, és ugyanúgy betiltotta a tetoválást Rudy Giuliani New York polgármestere, és csak 1997-ben oldották fel a világ legszabadabb városában a tilalmat.

És hogy ki tette igazán népszerűvé a tetoválást Európában? A tetoválás nagy infuencere James Cook volt, aki még a nevet is adott a testfestésnek, a Tahitiben használt ta-tu kifejezés után Cook nevezte el tattoo-nak. Később Cook magával vitt egy polinéz bennszülöttet, akinek kivarrt testét mint egy afféle cirkuszi attrakciót mutatta meg az angol arisztokratáknak, és ezekről az élménybeszámolókról a sajtó is lelkesen írt. Később a matrózok pénzért mutogatták a testüket, amivel a maguk módján népszerűsítették a testművészetet. De talán még Cooknál is többet tett a tetoválás népszerűsítéséért VII. Edward király, aki egy keresztet ábrázoló tetkóval tért vissza közel-keleti útjáról, pont úgy, ahogy az 1200-as években a keresztes lovagok tették. És ez elindította az arisztokraták körében a testfestés új hullámát, és innen szivárgott le a középosztályig.

A könyv izgalmas művelődéstörténeti utazás az emberi testen, megtudhatjuk például hogy Churchill édesanyja is előszeretettel tetováltatta magát, de 1890-es évekre az angol nemesség közel egyharmada viselt tetoválásokat. Sokan egzotikus helyszíneket varrtak magukra, jelezve ezzel hogy milyen országokban jártak, így aztán a testük azt a szerepet töltötte be, mint a turisztikai matricákkal teleragasztott bőröndök. És hogy mikor készült az első tetoválógép? Mi a hetvenes évekre tippeltünk, de valóban sokkal korábban, már az 1800-as évek végén, amit Edison elektromos tollja ihletett. És akkor nem beszéltünk még a könyv esztétikai horizontjáról, az ábrák karaktereiről, rejtett szimbolikáiról, és az ifjúsági szubkultúrákhoz való kapcsolatairól, szóval aki örömmel forgatna egy album formátumú, mégis olvasmányos könyvet a tetoválás tűvel és tintával írt világáról, annak forrón ajánljuk. Úgy ég majd belénk, mint egy Ed Hardy-féle motívum a bicepszünkbe.