Pesti Srácok

Elárverezik George Michael műgyűjteményét

Elárverezi a Christie's aukciósház március közepén a három éve elhunyt George Michael angol popénekes műgyűjteményét, benne a leghíresebb kortárs brit képzőművészek alkotásaival.

MTI

Az árverés több mint 200 tétele között szerepelnek Damien Hirst, Tracey Emin, Sarah Lucas és a Fiatal Brit Művészek csoport más alkotóinak munkái, akik George Michaelhez hasonlóan az 1980-as és 1990-es években felrázták a brit művészeti életet. A gyűjteményt "Nagy-Britannia 1990-es évekbeli portréjának" nevezte Christian Albu, a Christie's háború utáni és kortárs művészeti részlegének egyik vezetője."Gyűjteményével George Michael ünnepelni akarta azt az időszakot, amikor új életet leheltek Londonba és elkezdte vásárolni azoknak a képzőművészeknek az alkotásait, akikkel barátságot kötött" - tette hozzá. Felidézte, hogy bemutatták őt például Tracey Eminnek, aki bemutatta őt az egész csoportnak. Járt a műtermeikben, a képzőművészek pedig eljártak a koncertjeire.

A tételek között szerepel Damien Hirst The Incomplete Truth című műve, ami egy üvegtartály benne egy formaldehidben megőrzött galambbal, amelynek értékét 1-1,5 millió fontra becsülik a szakértők. A gyűjtemény darabjai között van Michael Craig-Martinnak, a Fiatal Brit Művészek mentorának több munkája, köztük egy George Michaelről készült pop-art stílusú portré. Albu elmondta, hogy a gyűjtemény George Michael humorérzékét is felfedi. Amikor 1998-ban az énekest Los Angelesben letartóztatták szeméremsértő magatartás miatt, a karrierjét veszélyeztető esetet kifigurázta Outside című dalában és videójában. Ekkor vásárolta meg Craig-Martin három művét is a Szex, az Isten című alkotásokat és egy olyat, amelyen bilincsek vannak.

A március 14-i londoni árverés előtt a Christie's külföldi körútra visz a gyűjteményt, bemutatják New Yorkban, Los Angelesben, Hongkongban és Sanghajban. A londoni árverésen 75 tételre lehet licitálni, további 130-ra március 8. és 15. között az interneten. Az árverés bevételét George Michael örökségének kezelői jótékonysági célokra fordítják. George Michael az 1980-as évek elején az Andrew Ridgeleyvel alapított Wham! duó tagjaként vált ismertté, majd szólókarrierjével is hatalmas sikert aratott. Csaknem négy évtizedet átívelő pályafutása alatt több mint 100 millió albuma fogyott, hét felvétele a brit slágerlisták első helyére került, lemezeiért három Brit Awards- és két Grammy-díjat vehetett át. 2016 karácsonyának első napján, az angliai Oxfordshire megyében lévő otthonában érte a halál. A halottkémi vizsgálat szerint szívbetegség okozta az 53 éves angol popvilágsztár halálát.

PestiSracok facebook image

Kép: Christie's

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.