Pesti Srácok

Ismét Jazz Showcase a Müpában

Immár tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Jazz Showcase fesztivált. Február 8-tól 10-ig a Müpában a műfaj hazai krémje és ifjú tehetségei lépnek színpadra. Idén szakmai programmal, workshoppal és mesterkurzussal bővül a Jazz Showcase.

MTI

A tehetségbörze a régióban egyedülálló módon biztosít bemutatkozási lehetőséget a fiatal zenészek számára hazai és nemzetközi szaktekintélyek előtt. A 2008-ban indított sorozat célja, hogy továbbtanulási lehetőséghez, lemezfelvételhez és koncertturnéhoz segítse a magyar dzsesszutánpótlást - közölték a szervezők.

PestiSracok facebook image

A délutáni koncerteken az Átriumban és a Zászlótérben háromszor három fiatal csapat verseng egymással, a fellépők a legkülönbözőbb stílusokban és hangszer-összeállításban hallhatók. A produkciókra hazai és nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri szavaz, a közönség pedig a helyszínen és online is leadhatja voksát kedvenceire. A szakmai fődíjas, valamint a nézők választottja hamarosan újra zenélhet a Müpában, a Nemzetközi Jazznapon, illetve a Jazz 0820 program keretében. A seregszemlét február 8-án 16 órakor az Organism zenekar koncertje nyitja, őket követi Szczuka Panka és kvintettje koncertje, majd a Mordent Quintet játszik. Az első napot a nemzetközi sikereket is elért Párniczky Quartet zárja, amely külföldi vendégművészek társaságában mutatja be új lemezét, a Bartók Electrifiedot. A kvartettel színpadra lép a portugál bőgős, Carlos Bica, valamint a bosnyák-német dobos, Dejan Terzic.

A Jazz Showcase második napján Mindent a jazzről címmel Nemzetközi Jazztanulmányi Workshopot rendeznek a Jazztanulmányi Kutatócsoporttal közösen. Az egész napos workshopon a gyakorlat kerül előtérbe, elsősorban a fiatal dzsesszmuzsikusoknak és a szakmabelieknek szólnak az ingyenes, nyilvános előadások, a kerekasztal és a mesterkurzus. A délelőtti szekcióban a portugál Pedro Cravinho előadása a dzsessz és a fado dialógusát vizsgálja, az improvizációs folyamatmodelleket mutatja be Ajtai Péter nagybőgős, a dzsesszének-tanítás Bob Stoloff által kidolgozott módszertanának fontosságáról beszél Kazai Ági énekes, egyetemi oktató. A pályakezdő kreatív zenészek stratégiáit Csobod Judit elemzi, Gent legnagyobb koncerttermének művészeti vezetője, Wim Wabbes pedig arról beszél, hogyan válik a dzsessz műfajok feletti attitűddé a fiataloknál. A délutáni részben Bartók műveinek dzsesszátdolgozásai állnak a középpontban, a kerekasztal-beszélgetésen jelen lesz Binder Károly, a LFZE tanszékvezetője, zongorista, Párniczky András gitárművész, Könyves-Tóth Zsuzsanna zenetörténész és Zipernovszky Kornél dzsesszkritikus. A záró mesterkurzust Philip Yaeger amerikai dzsesszmuzsikus tartja fiatal zenészeknek a megváltozott piacon érvényesülés lehetséges módjairól, technikáiról.

A szombat délutáni tehetségbörzén a Nagy Emma Quintet, a Szász Ágnes énekesnő kezdeményezésére létrejött Senga projekt, valamint a Farkas Zsolt Quartet játszik. Az esti nagykoncerten debütáló lemeze anyagát mutatja be a Solati Music. A formáció életre hívója Tzumo Árpád zongorista, aki olyan tehetséges zenésztársakat verbuvált maga köré, mint Pocsai Kriszta, Heilig Tamás és Toni Snétberger. Az est vendégeként a világhírű gitárművész, Snétberger Ferenc is színpadra lép.

A showcase zárónapján, február 10-én vasárnap a Varga Tivadar Trió, a Varga Dániel Quartet és a Bencze Alma Project 4 mutatja be tudását a tehetségbörzén. A nagykoncerten a műfaj meghatározó énekesnője, Karosi Júlia lép színpadra kvartettjével: a műsorban a klasszikus zenéből és a modern dzsesszből táplálkozó szerzeményeket játsszák. A formáció vendége a New York-i dzsesszélet egyik legkeresettebb gitárosa, Ben Monder.

Fotó: Getty Images

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?