Rock a rádió körül – A ma utoljára sugárzó Rock FM-ről
Ma elbúcsúzik a Rock FM, ami szomorú hír azoknak, akiket ki lehetett kergetni a világból a kereskedelmi rádiók kívánságműsoraival, bögréivel, zokniaival és morning showival. Valahogy átok ül a rock rádiókon, gondoljunk csak a Pannon rádióra, és ugyebár most itt van az ezer sebből vérző, és a mai napon elbúcsúzó Rock FM is. Pedig, ahogy mondani szokás: igény az volna rá…
PZL – 061.hu
Amikor valaki autóba ül – tisztelet a nagyszámú kivételeknek – szívesebben hallgat keményebb zenéket, mert valahogy az ún. utazási sebességen jobban fogynak a kilométerek, ha megdörrentünk egy jó kis Rammstein- vagy Slipknot-válogatást, arról nem is beszélve, hogy ha a rocklemezeket millió szám adják el, ha az arénákat még mindig alapvetően rockzenekarok töltik meg, akkor miért nem lehet éppen a heavy rocknak rádiója Magyarországon? Nem lehet és kész, mert akik azt mondják, hogy értenek a rádiózáshoz, azok a teszteken jól szereplő zenéket (Petróleumlámpától Phil Collinsig) játsszák, mert ez tartja a frekvencián a hallgatót. A baj csak az, hogy a tesztekre valahogy mindig olyan embereket hívnak be, akik nemcsak azt a kiló Omniát szeretik, amit ajándékba kapnak, hanem alapvetően a Csörpicsörpit és a Csikkigítát.
Régi ügyek ezek, csak ma újra eszünkbe jutnak, hiszen látványos kudarcot szenvedett ismét a magyar rockrádiózás. Pedig a Petőfi példája mutatta meg, hogy fel lehetett építeni egy közösséget, amelyik a honi populárisabb regiszterben értelmezhető alterrockot szereti, és ma a Petőfinek köszönheti a létét a Budapest Park – hiszen a szórakoztatóiparnak is érzékeny az ökoszisztémája…. Az más kérdés, hogy a Petőfi deklaráltan nem sugárzott rockot, nem találta elég coolnak, stb., és amikor ez világos lett, még inkább igény támadt arra, hogy igenis legyen a heavy rocknak is rádiója, hogy ne érezze úgy magát egy rockzenét szerető hallgató, hogy ő afféle másodrendű állampolgár, másodrendű célcsoport, hiszen így egy éles kanyarral eljuthatunk a hetvenes évek végére, amikor is az, aki rockot hallgatott, az a KISZ KB szerint koszos, büdös, és éppen Tökölről megy Baracskára postavonattal.
A Rock FM persze nem volt könnyű eset, már a kezdeti időkben is feltűntek olyan műsorvezetők, akiknek történetesen semmi köze nem volta rockhoz, így a hitelfaktorral is voltak problémáik, aztán az sem volt feltétlenül oké, hogy a magyar rockot leszűkítették alapvetően a Bikini-Edda-Republic-univerzumra, tegyük hozzá persze: minden tisztelet ezeknek az előadóknak is. Zenészek köréből pedig olyan kritika is érte az adót, hogy az alapítók egykori zenekarai is felül voltak reprezentálva, és hogy inkább Bon Jovi ment, mint Slayer, és inkább hallhattunk Queent, mint Megadeath-t. Világos, egy rockernek nem olyan könnyű megfelelni, mindenki mást tart éneklésnek, kemény riffnek, van, akinek a Metallica is diszkó, stb…, de mégis: a többi kereskedelmi – vagy akár közösségi, közszolgáltató – rádióhoz képest több kemény riff dörrent meg az éterben.
És lehetett szeretni, nem szeretni, mégis alternatívája volt a többi, jórészt kutatott, teszteken jól szereplő slágereket sugárzó rádiókhoz képest, arról nem is beszélve, hogy voltak remek műsoraik is, és a magyar rock/metál szcéna vezetőit jórészt csak itt szólaltatták meg. Most, hogy a Sláger Rádió költözik a frekvenciájukra, azt kell mondanunk, hogy van ebben valami szimbolikus is, mégis: hiányozni fog nagyon egy rockrádió a magyar éterből, mi, hallgatók lettünk szegényebbek, így aztán maradnak a betárazott házi készítésű válogatásaink, amik kiolvasztják majd a zörgő műanyag elemeket az utastérből.
A képek Boris Vallejo festményei
