Pesti Srácok

Szemesnek áll a világ - Alita: A harc angyala című filmről

Roncsvárost Firenzéből, Hongkongból és az összes többi város szemetéből gyúrtak össze, itt flex és hegesztő páka nélkül nem is érdemes elindulni otthonról, mert soha nem tudhatod, hogy mikor találsz a szelektívben néhány remek végtagot, robotfejet, amit elvihetsz, leadhatsz, mint mások a betétdíjas palackokat. A rendező, Robert Rodrigez is számos filmes műfajt forrasztott össze, van itt egy love story, egy kamaszlány felnövéstörténete, a jó és a rossz nagy roncsderbije… Az emberi érzelmek külön szelektív kukában végezték még évszázadokkal korábban, amikor is megjelent Alita a kiborglány (Rosa Salazar) és Ali (Edward Norton), akik újrahasznosították a kidobott nagy szavakat és egymásba zúgtak.

PZL -061.hu

Amikor Alita megkérdezi, hogy zavarja-e a fiút, hogy nem teljesen ember, akkor azon némiképp elcsodálkoztunk: hogy értette azt a teljesent, hiszen csak az agya emberé, minden egyéb testrésze fémötvözet és műanyag. Ugyanis Alita akármilyen mangaszerűen cuki, valójában kiborg, akivel csókolózni éppenséggel lehet, de hogy mi a helyzet a szexszel, az egy jó kérdés. A filmben ez nem is kap különösebb hangsúlyokat, viszont a tiszta, nagy érzelmek annál inkább. Különben is: számos dolog maradt nyitva, az alkotópáros (Robert Rodríguez rendező, James Cameron társfotgatkönyíró) annyira bízott a sikerben, hogy azt gondolták, nem varrnak el mindent, majd legfeljebb a következő részben. És valóban, talán ebben a filmben láthatjuk minden idők legjobb SGI akciójeleneteit, minden képzeletet felülmúló akciószimfónikat, ami biztos hogy padlóra küld minden tízéves fiút, és a játékipar önálló üzletágat fejleszt csak a film versenyeire, aminek az előképe természetesen a Ben Hur, és a Baljós árnyak.

PestiSracok facebook image

A mozi kétségtelenül nagyon sűrű, van városszociológiai horizontja is, de hát mégis csak egy cyberpunk love storyról van szó, nehéz lenne megúszni a roncsvárosi lét hierarchikus bemutatását. És persze ott van Alita felnövése, aki nem almába harap, hanem egy narancsba, de minden esetre szép lassan ráébred a világ érzéki és bűnös valóságára, megismeri a felnőtt lét hazugságait, szóval, a film azt a pillanatot ragadja meg, amikor egy lány eszmél, amikor felnőtté válik, de még erre sem az elméje, sem a teste nem áll készen. Minden úgy kezdődött, hogy James Cameronnak Guillermo del Toro megmutatta az 1990-es Alita című mangarajzfilmet, aminek gyilkos, mégis cuki cyberpunk unverzuma elragadta Cameron képzeletét, de sokáig a technikai háttér nem állt készen arra, hogy a film szédítő akciójeleneteit úgy mutassák be, hogy az ember maga mellé készítsen egy hányászacskót. No nem azért mert olyan rosszak lennének, hanem mert annyira felkavarja az embert, mint az űrhajós kiképzés szimulátor gépei.

Izgalmasan van felrakva a miliő, és maga a történet is pont annyira zsúfolt, mint a Roncsváros, de minden jól lekövethető, és azt mondhatjuk: szerencse, hogy nem volt több ideje a fiataloknak romantikázni, mert akkor nem lettek volna igazán jól megkomponálva az akcióáriák, és a manga szentimentalizmusa részben kinyírta volna a filmet. Szóval, van két világ, az elérhetetlen Zalem, amiről semmit nem tudunk meg, nem is látjuk valójában, csak sejtjük, hogy az az a hely, ahol jobb az élet. Alatta terül el, Zalem szeméttelepe, a Roncsváros, ahol kiborgok végtagjaival lomiznak az ott élők. A fimben van félreértés, árulás, szerelem, és mindehhez Alita akkora szemei, hogy ha elkészülne Bambi élőszereplős verziója, Rosa Salazart kérnék a főszerepre. És ellenpontként ott van a hús-vér színészzseni, a Dr. Dyson Idt alakító Christoph Waltz, aki persze behozza a régész Indiana Jonest és Van Helsinget is, de leginkább a természetes jelenléte az, ami megfelelő ellenpontot jelentett ebben a SGI látomásban. És persze, a szemétben turkálás is metaforikus, Grewishkáról (Jackie Earle Haley) a Transformers-filmekből ismerős hatalmas bérgyilkos kiborgról jut eszünkbe, hogy valójában Roncsváros szeméttengere nem más, mint maga Hollywood.

https://www.youtube.com/watch?v=COknW73KCK0

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.