Pesti Srácok

Egri csillagok - A megújult musical május 26-án a Sportarénában

Május 26-án a Papp László Sportarénában láthatja a közönség az Egri csillagok című musicalt. A Várkonyi Mátyás zenéjével huszonkét évvel ezelőtt bemutatott darab látványban, szereplőiben is megújul.

MTI

"Az Aréna lehetőséget ad egy nagyobb léptékű előadás megvalósításához. A darabot fel kellett frissíteni, hogy több energia jöjjön át egy nagyobb térben" - mondta Várkonyi Mátyás zeneszerző az M1 hétfő délelőtti műsorában. A Gárdonyi Géza regényéből készült musicalt 1997-ben mutatták be. A darabot sikerrel játszották itthon és a határokon túl is, eddig ötven helyszínen mutatták be több mint 200 ezer néző előtt. Az alkotók a húszéves évforduló után tavaly úgy érezték, ennyi idő után át kell gondolni, mit lehetne jobban csinálni.

PestiSracok facebook image

Az idős Dobó Istvánt alakító Kelemen Csaba arról beszélt, hogy az előadás több mint húsz éven át azonos szereposztásban ment, ami páratlan dolog, és minden évben bemutatták az egri várban. Hozzátette: tavaly a gárda 85-90 százaléka elbúcsúzott, vele együtt négyen maradtak a régiek közül, az új csapatot mintegy száznegyven jelentkezőből, több fordulón át válogatták össze. "A történet onnan indul, hogy Dobó István és Bornemissza Gergely az ostrom után húsz évvel visszaemlékezik, elmesélik a történetet. Dobót börtönbe zárták, itt látogatja meg Bornemissza" - jegyezte meg Kelemen Csaba.

Várkonyi Mátyás kitért arra, hogy a darab szövegírójával, Béres Attilával régi terv volt Dobó segédjét beemelni a darabba, aki most lantosként zenében, dalban segít elmesélni, mi történik éppen. Hozzáfűzte: az Arénában természetesen tűzkerék is lesz, amely látványos pontja lesz az előadásnak.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.