Pesti Srácok

Elhunyt Scott Walker, a rocktörténet egyik ikonja

Elhunyt Scott Walker. Az énekes, gitáros, a rocktörténet egyik ikonja, aki a legnagyobb sikereit a hatvanas években érte el a Walker Brothersszel, 76 évesen halt meg. Noel Scott Engel néven született 1943-ban az Egyesült Államokban, Ohio államban. Pályáját színészként kezdte, majd miután találkozott Jahn Maus-zal és Gary Leedsszel, megalakították a Walker Brotherst - írta a bbc.com.

MTI

A zenekar az USA-ban nem járt szerencsével, de miután áttették székhelyüket Angliába, hatalmas sikereket arattak. Make It Easy On Yourself és The Sun Ain't Gonna Shine Anymore című daluk egyaránt vezette a slágerlistákat, koncertjeiken hasonló extázist váltottak ki rajongóikból, mint a Beatles.

PestiSracok facebook image

"Az első néhány album fantasztikus volt, de ami történt, teljesen lefárasztja az embert. Nagyon primitív körülmények között zajlott a turnézás abban az időben, rengeteget kellett dolgozni és még egy jót enni sem lehetett közben" - mondta Walker 2006-ban a BBC's Culture Show című műsorban. Sikerei csúcsán, 1967-ben Wight szigetére vonult egy időre, hogy gregorián éneket tanuljon.

Kiábrándult a zeneiparból, de aztán barátnője megismertette Jacques Brel zenéjével: a francia előadó szenvedélyes dalai komoly hatással voltak szólókarrierje indulására. A hatvanas évek második felében készített első négy szólólemeze (Scott, Scott 2, Scott 3, Scott 4) friss popzene volt sötét egzisztencializmussal, szövegeiben a társadalom margóján szereplő figurákkal, a prostituáltakkal, a transzvesztitákkal, az öngyilkos gondolatokkal kacérkodókkal.

A hetvenes évek közepén egy időre, de sikerek nélkül újra összeállt a Walker Brothers, majd 1984-ben egy nagyon kísérletező szólómunka (Climate of Hunter) következett, szintén kudarccal. Ezután csaknem egy évtizedre visszavonult a nyilvánosság elől, 1995-ös lemeze, a Tilt azonban újabb kreatív időszak kezdetét jelentette. Producerként dolgozott együtt a Pulppal, legutóbb Natalie Portman tavalyi filmje, a Vox Lux zenéjét szerezte. Halálhíre kapcsán - amelyet kiadója, a 4AD jelentett be hétfőn - Thom Yorke, a Radiohead frontembere így fogalmazott: "Walker nagy hatással volt a Radioheadre és rám, megmutatta, hogy tudom használni a hangom és a szavaimat". Komoly hatásnak nevezte pályáján Scott Walker munkáit Brian Eno is, aki szerint Walker oda helyezte a zenét, ahol az korábban soha nem volt". Mások mellett Richard Hawley, Midge Ure (Ultravox) és Marc Almond is méltatta az elhunyt énekest.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.