Pesti Srácok

Sose látott felvételek jelentek meg az első holdra szállásról

Páratlan, korábban nem látott eredeti felvételeket tartalmazó új dokumentumfilm mutatja be az ember első holdra szállását az Apolló-11 misszióval. A januárban a Sundance Filmfesztiválon debütált alkotást a hétvégén tűzték műsorra az amerikai mozik. Az Apolló-11 űrhajó 1969. július 16. és 24. között hajtotta végre történelmi küldetését. A holdra szállást az egész világ feszült figyelemmel követte a tévé képernyőjén. Az új dokumentumfilmhez azonban olyan eredeti felvételeket is találtak az amerikai Nemzeti Archívum raktárában, amelyek eddig nem kerültek nyilvánosságra. A filmkockákat szakértőcsapat digitalizálta, ezt használta fel a produkció - számolt be róla a Phys.org.

MTI

"A film fele olyan képekből áll, amelyeket korábban nem láthattunk" - mondta el Todd Douglas Miller rendező. A dokumentumfilm rendkívül látványos: egy jelenetben a mozivásznat teljesen betölti az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) óriási lánctalpas szállítója. Az izgalmas felvételeket, 177 darab 65 milliméteres filmtekercset Dan Rooney, az archívum filmszekciójának vezető munkatársa fedezte fel. A tekercseken alig szerepelt valami információ, nem utalt rá igazából semmi, hogy az Apolló-11 eredeti felvételei lapulnak bennük a Maryland külvárosában lévő raktár nulla Celsius-fok alatti tároló helyiségében.

PestiSracok facebook image

Az archívum 279 tekercset bocsátott a dokumentumfilm rendelkezésére 16-, 35-, 60- és 70 milliméteres filmszalagokkal. A 65- és 70 milliméteres filmek a korszak luxusformátumának számítottak, az 1950-es és 60-as években a mozikban vetítették őket. Az 1972-ben bemutatott Moonwalk One című dokumentumfilmhez csupán a tekercsek egy részét használták fel. Rooney szerint a NASA valószínűleg azért nem használta a filmeket, mert nehéz volt ezt a nagy formátumot kezelni, és megfelelő felszerelés és szakértők sem álltak rendelkezésre.

Az Apolló-11 1969. július 16-án indult a Földről Neil Armstrong, Michael Collins és Edwin "Buzz" Aldrin űrhajósokkal. A NASA a Kennedy Űrközpont földi műveleteit rögzítette ezekre a nagy formátumú szalagokra. Lélegzetelállító képeken tűnik fel Armstrongék űrhajója. A film azt is megörökítette, milyen hatalmas tömeg gyűlt össze távcsövekkel felszerelkezve a Cocoa Beachen, hogy szemtanúja legyen az indulásnak, és azt is, hogy a NASA irányítótermében még csupa fehér inges és sötét nyakkendős férfi ült.

A nagy formátumú képek mellett sok kisebb formátumú felvétel is született, amelyeket az űrhajósok készítettek a misszió során, de ezek már a YouTube-on is láthatóak voltak. A rendező egyes, korábban már publikált felvételeket, köztük az Eagle holdmodul leszállását újra digitalizálta, így ez a rendkívül izgalmas rész a dokumentumfilmben kitűnő minőségben, színesben látható. A dokumentumfilmben a misszióról eredetileg közvetítő narrátor, Walter Cronkite legendás CBS műsorvezető hangja, valamint a legénység és a houstoni irányítóközpont eredeti párbeszéde hallható. Rooney szerint valószínűleg már az összes eredeti filmszalagot megtalálták és feldolgozták, de abban azért nem teljesen biztos, hogy valahol nem maradt mégis belőlük.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.