Pesti Srácok

Máté Bence békás fotója nyert a World Press Photo versenyen

Máté Bence Túlélési ösztön című békás fotója nyert az év sajtófotóit elismerő World Press Photo-díj természetfotó kategóriájában - jelentették be csütörtökön Amszterdamban.

MTI

A magyar természetfotós fényképén levágott lábú békák láthatók, amint a felszín felé törekednek, miután visszadobták őket a békapetékkel teli vízbe. A fotó tavaly áprilisban készült az erdélyi Kovászna megyében és arra hívja fel a figyelmet, hogy tavasszal szerte a világon sok, párzásra összegyűlt béka lábát vágják le étkezési célra gyakran úgy, hogy az állat még él. Az amerikai John Moore nyerte az év sajtófotója fődíját, képe egy síró hondurasi kislányt ábrázol Mexikó és az Egyesült Államok határán. A Getty Images ügynökség fotósa akkor készítette a felvételt, amikor a kétéves gyerek menedékkérő édesanyját letartóztatták az amerikai határőrök a texasi McAllenben.

A fődíj 10 ezer eurós (3,2 millió forintos) pénzjutalommal jár. Idén új díjkategóriával gazdagodott a mezőny: az elismerés az év fotóriportjának jár, nyertese a svéd-holland Pieter Ten Hoopen lett, aki latin-amerikai migránsok konvoját ábrázolta 2018 októberében-novemberében. A szervezet pályázatára több mint 4700 fotós jelentkezett csaknem 80 ezer fotóval. A zsűri 25 ország 43 fotósát jelölte díjaira a különböző kategóriákban. A közlemény szerint a jelöltek harmada (32 százalék) nő, míg tavaly ez az arány mindössze 12 százalék volt. Az év sajtófotója díjat tavaly Ronaldo Schemidt venezuelai fotós kapta egy szimbolikus jelentésű képért, amely egy caracasi tüntetésen robbanás következtében meggyulladt férfiról készült.

A 34 éves, számos nemzetközi természetfotós díjat nyert Máté Bence mintegy hatszáz felvételéből márciusban nyílt szabadéri kiállítás Budapesten, majd a tárlat országos turnéra indult. Április végéig Debrecenben, Gödöllőn május 3-tól 10-ig, Egerben június 13-tól július 7-ig, Keszthelyen július 11. és augusztus 4. között, Szegeden augusztus 8. és szeptember 8. között, Győrben szeptember 12-től október 6-ig, Miskolcon pedig október 10. és november 3. között lesz látható.

PestiSracok facebook image

A képen Máté Bence Túlélési ösztön című díjnyertes fotója látható

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.