Visszapillantó tükör -  125 éve született Molnár C. Pál 

Százhuszonöt éve, 1894. április 28-án született Molnár C. Pál festőművész, grafikus.

MTI

Apja, Molnár József gazdatiszt volt László László földbirtokos battonya-tompapusztai birtokán, Svájc francia részéről származó édesanyja, Jeanne Contat pedig nevelőnő volt a László család gyerekei mellett. Az uraság támogatásával műszaki pályára készült, de amikor az aradi reálgimnázium diákjaként megnyert egy országos ifjúsági rajzpályázatot, végleg a művészetek felé fordult. Művészeti tanulmányait 1915-ben Budapesten, a Magyar Képzőművészeti Főiskola rajztanári szakán kezdte. Megélhetését egy államtitkár fiának korrepetitoraként biztosította, a nyári szünidőben az intézmény igazgatója, a magyar impresszionizmus mestere, Szinyei Merse Pál vitte magával Fonyódra unokái mellé nevelőnek. 1918-ban az államtitkár családjával Svájcba utazott, ahol önképzéssel fejlesztette tovább tudását, s édesanyja rokonainak segítségével Lausanne-ban és Genfben sikeres kiállítást rendezett. Ekkor született képei plein-air stílusúak, de megfigyelhető rajtuk akkori példaképe, a svájci Ferdinand Hodler tájképeinek hatása is.

1921-ben Párizsba utazhatott, miután egy svájci asszony megbízta egy Louvre-ban őrzött Tiziano-kép lemásolásával. A múzeumban más régi mesterek műveit is másolta, és a kortárs irányzatokat is megismerte. Hazatérése után, 1923-ban állított ki először Budapesten a Belvedere Szalonban, s tette nevéhez az édesanyja családnevére utaló C betűt, így lett MCP a szignója. 1925-ben tagjai közé fogadta a modern művészeket tömörítő KÚT (Képzőművészek Új Társasága), ettől kezdve egyre gyakrabban vett részt csoportos kiállításokon. Azt Est-lapok (Est, Magyarország, Pesti Napló) illusztrátoraként különleges, általa rotációs rajznak nevezett technikát kifejlesztve készített lendületes tusrajzokat a pesti élet mindennapjairól. 1930-ban áttért a fametszésre, Fioretti (Szent Ferenc virágai) című fametszeteivel nemzetközi versenyeket nyert.

Irodalmi műveket, többek között Kosztolányi Dezső, Megyery Sári, Bródy Lili és Szabó Lőrinc írásait illusztrálta. Grafikusi pályájának csúcsa Rostand Cyrano de Bergerac című drámájához 1932-33-ban készített fametszetsorozata, melyért az 1937-es Párizsi Világkiállításon Diplome d'honneur elismerést és Grand Prix aranyérmet kapott. A harmincas években az illusztrálás mellett plakáttervezéssel is foglalkozott, mégis inkább festőként vált ismertté. Az 1926-os egyházművészeti pályázatra beküldött Szent Ferenc a madaraknak prédikál című festményével a nagytekintélyű Gerevich Tibor professzor és kurátor javaslatára az elsők között nyert ösztöndíjat a római Collegium Hungaricumba, többek között Pátzay Pál szobrász, Szőnyi István és Aba-Novák Vilmos festő társaságában. 1928 és 1931 között három évet töltött Rómában, közben sokat utazott, festett és rajzolt szerte Itáliában.

A reneszánsz, a trecento és a quattrocento művészete volt rá a legnagyobb hatással, de fontos késztetések érték a szürrealista és a metafizikus festészettől is. Ekkor dolgozta ki egyéni technikáját, amely többek között világos színeiben, a lágy tónusátmenetekben nyilvánult meg, fő törekvése a fantasztikum és a realitás ötvözése volt. Hazatérve sorozatosan kapott fontos, elsősorban egyházi megbízásokat, sokszor párhuzamosan több munkát is végzett. A legjelentősebbek közé tartozik Budapesten a Városmajori templom Szent Imre oltárképe, a belvárosi Szent Anna-templom mennyezetfreskója, a Béke téri templom három szárnyas oltára és szülővárosa, Battonya plébániatemplomának Szentháromság szárnyas oltára. A korszerű egyházművészet egyik úttörőjeként szokatlanul merész és közvetlen stílusban nyúlt a szentek ábrázolásához, emberközelbe hozva őket.

1945 után "egyházi festőnek" minősítették, és kirekesztették a művészeti életből, 1959-ig csak egyházi megbízásokat kapott. Később a kultúrpolitika engedékenyebbé vált iránta, idehaza és külföldön is szerepelhetett önálló tárlatokkal, s egy sor nemzetközi seregszemlén nyert aranyérmet, majd 1974-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. Idővel képeinek stílusa megváltozott, témaköre szerteágazóvá vált: a szakrális tárgyú művek mellett főként aktokat festett, s jelentősek tájképsorozatai is. Festészetének sajátos része a női szépség ábrázolása, a nőben a lét titkainak hordozóját látta, és sok helyzetben festette meg a beteljesült boldogság jelképeként az örök nőt. Tájképei leginkább táj-improvizációk, de van köztük történelmi témájú alkotás és itáliai emlékkép is.

Jelentősebb művei: Angyali üdvözlet (1929), Vénasszonyok nyara (1928-30), Pulóveres madonna (1930) és A titkárnő (1968). Technikai tapasztalatait szakkönyvekben összegezte, önéletrajzi írásai 1994-ben jelentek meg. A változatos és gazdag életművet hátrahagyó művész 1981. július 11-én hunyt el Budapesten. Művei számos külföldi és hazai múzeum anyagában megtalálhatók, egykori budapesti műtermében, a Ménesi úti emlékmúzeumban állandó kiállítása látható. 1988-ban emlékére alapítványt hoztak létre, mely a magyar képzőművészet tehetségeit karolja fel. 1990-ben szobrot kapott szülővárosában, ahol emlékházat is berendeztek tiszteletére. Születésének 125. évfordulója alkalmából a Molnár C. Pál Műterem-Múzeum jubileumi emlékkiállításokat és programokat rendez.