Pesti Srácok

A leopárd ugrani készül – A Def Leppard The Story So Far című best of albumáról

40 éve jelent meg a Def Leppard első hivatalos kiadványa, a The Def Leppard E.P., ez pedig jó alkalom arra, hogy a kerek évfordulót két kerek tárggyal is megünnepeljük. Nemrég került a boltokba a The Story So Far című dupla best of albumuk, amely korrekt válogatásnak mondható egy olyan zenekartól, amelynek két sorlemeze (az 1983-as keltezésű Pyromania és az 1987-es Hysteria)is felfogható afféle greatest hits anyagnak.

PZL- 061.hu

Persze, ilyenkor lemaradnak klasszikusok is, például teljesen érthetetlen módon hagyták le az egyik legnagyobb, a rádióbarát rockra is nagy hatást gyakorló Too Late for Love-ot, miközben felrakták a Depeche Mode Personal Jesus című elektro-rock dalának az átiratát, ami egyáltalán nem áll jól a Def Leppardnak, oly’ annyira nem, hogy a milliószor feldolgozott számnak talán ez a leggyengébb változata. Mindegy, kellett egy új dal is, ők ezt választották, de mi nem ezért szeretjük Joe Elliott zenekarát, hanem alapvetően a két multiplatina státuszú albumukért, a Pyromániáért és a Hysteriáért, azért, mert sikerült modernizálniuk a hetvenes évek Sweet és Thin Lizzy-féle dádióbarát rock and rollját, és az amerikai, blues-rockból levezethető glamből egy igazi, modern angolszász hard-rockot alkottak. Hatásuk felmérhetetlen, a Bon Jovitól az INXS-en át a rockos alapú popzenét művelő Roxette-ig.

PestiSracok facebook image

A Def Leppard tehát az ellentmondások zenekara lenne, de nem az, következetesen és heroikusan vállalták fel a kiválóan hangszerelt melodikus hard-rockot, abban az időben, amikor minden épeszű zenész az akkor divatos heavy metált játszotta volna. Ők akkor váltottak a metálosabb hangvételből a melodikusabb, lágyabb, de még még mindig feszes hard-rockra, amikor a metál a csúcson volt. Az első két lemezük (On Through the Night, High 'n' Dry) még hozza a brit heavy metal újhullámának jellegzetességeit, de már ekkor érezhető, hogy hiába a metálos arculat, a Let It Go és Bringin' On the Heartbreak (mindkettő szerepel a 2019-es válogatás 2-es diszkjén), nekik egyszerűen jobban áll a laza, dögös, szellős, melodikus hard-rock. Lehet azt mondani, hogy a Def Leppard a metál fészkébe helyezett kakukktojás, hiszen még a logójuk is egy az egyben tipikus metal art work, a jellegzetes, ujjatlan Union Jack zászlós póló (amit a Now című dalban énekelnek meg, és szintén tartalmazza a válogatás) pedig inkább punkos örökség, de egyetlen zenekar sem vonhatta ki magát a korhangulat hatásai alól.

https://www.youtube.com/watch?v=9Gkt7TYuyQ0

És ebben van a Def Leppard titka. Hogy úgy szólaltatta meg az „őszinte hard-rockot” , hogy az mindig reflektált az adott kor stúdiótechnikai vívmányaira, effekt könyvtárára, de az volt, ami: kívánságműsor sztereóban, hard-rock Kettőtől ötig, glam Poptarti top. Nagyon helyesen felülreprezentált a Hysteria album, , itt az Animal, a Pour Some Sugar On Me, a Love Bites, az Armaggedon It és a Rocket. Ehhez képest a legjobb lemeznek kikiáltott Pyromania némileg szerényebben képviselteti magát, de szerepel Photograph , a Foolin’ és a Rock Of Ages is. Ez persze kevés, főleg annak fényében, hogy kettes diszken a kilencvenes évek közepétől datálható ezüst korszak dalai némileg felül vannak fogalmazva. Ezt a diszket alapvetően a Bringin' On the Heartbreak menti meg, melynek a klipje az első metál klip volt az MTV-n, így kulcsszerepe volt a műfaj konszolidációjában. Itt van a Promises (1999, Euphoria), a Slang (az 1996-os lemez címadó dala) a Now 2002-es X-ről…. Tanuság: a metálhoz nemcsak sört és whisky illik, de cherry brandyt is. Főleg, ha nővel vagyunk.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?