Pesti Srácok

Filmek a színpadon: ilyen lesz az idei évad a József Attila Színházban

A filmé a főszerep a József Attila Színház következő évadában; több nagysikerű alkotás színpadi változatát, köztük a Macskafogót, A király beszédét és az Eldorádót tűzik műsorra.

MTI

A színház hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Nemcsák Károly igazgató elmondta: az idei évadban négy nagyszínpadi és egy stúdió bemutatót tartottak, eddig mintegy négyszáz előadást játszottak - székhelyükön 373-at, vidéken 26-ot -, színházukban 104 ezer nézőt fogadtak. Kiemelte: folytatják beavatószínházi programjukat Quintus Konrád színművész vezetésével, és fontos számukra a határon túli és a vidéki színházakkal való együttműködés. Kitért arra is, hogy a Radnóti Színház a József Attila Színházban játssza III. Richárd című előadását.

PestiSracok facebook image

Arról is beszélt, hogy a tao-rendszer kivezetése egyszerűbbé és tisztábbá teszi az életüket, a támogatás ütemezése is jobb, három részben kapják meg a megítélt összeget. A tavalyi évhez hasonlóan Szente Vajk a 2019/20-as szezonban is zenés darabot állít színpadra - az évad első és utolsó premierjét jegyzi. Rendezésében szeptember 28-án mutatják be a Macskafogó című produkciót, amely Ternovszky Béla és Nepp József azonos című animációs filmje alapján készült. Szente Vajk elmondta, hogy a hétfői olvasópróbára elkészült a mű új színpadi adaptációja, amelyet Galambos Attilával és Juhász Leventével együtt jegyez. Mint mondta, a közönség azt a történetet kapja meg, amire számít, a színpadi előadásban is elhangzanak majd a mű emblematikus mondatai, azonban a történetet ki kellett bővíteni, új dalokat is írtak a produkcióhoz, amelyben többek között Puskás Peti, Feke Pál, Szerednyey Béla, Makranczi Zalán, Fila Balázs és Quintus Konrád játszik.

A David Seidler forgatókönyvéből készült A király beszéde című darabot október 5-én mutatják be Fila Balázs és Mucsi Zoltán főszereplésével. A darabot rendező Hargitai Iván elmondta: a film nagy része négy fal között játszódik, sok a páros jelenet és kifejezetten színházszerű, ezért számos színház műsorra tűzi. Harmadik nagyszínpadi premierként A magas szőke + két szőke című film színpadi változatát Magas szőke/ barna férfi felemás. címmel mutatják be Simon Kornél rendezésében. A Gérard Lauzier színdarabjából készült művet Nemlaha György fordításában, Bercsényi Péterrel a főszerepben láthatja a közönség december 7-től.

A Bereményi Géza művéből készült Eldorádót 2020. február 8-án tűzik műsorra Funtek Frigyes rendezésében, a piacozó Monori szerepében Csankó Zoltánnal. Az évad utolsó premierjét március 21-én tartják: szintén Szente Vajk rendezésében látható Patricia Resnick és Dolly Parton 9-től 5-ig című musicalje. A rendező elmondta: ennek a darabnak a fordításán is Galambos Attilával dolgoznak együtt. Az 1980-ban készült filmből 2008-ban született musical, amelynek alapját Dolly Parton dalai adják. Az amerikai művész életművéből készült darabot Magyarországon most először mutatják be Polyák Lilla, Szinetár Dóra, Korponay Zsófi és Zöld Csaba főszereplésével. A produkció koreográfusa Túri Lajos.

A Gaál Erzsébet Stúdiószínpadon november 22-én mutatják be A nagy négyes című darabot Csiszár Imre rendezésében, aki elmondta, hogy a művet finom irónia jellemzi, főszereplője négy öregedő operaénekes, akik egy szeretetotthonban a múltat, a volt sikereket idézik fel, és egy gálaestre készülnek. A színház beavató színházi programjáról Quintus Konrád elmondta: a soron következő premier a Ballada - Menü. Az általános- és középiskolás diákok számára a színészek nyolc balladával készülnek, amelyek közül mindig a közönség választhatja ki az aznapi előadásban feldolgozott három művet.

A kisiskolásoknak újra színpadra állítják a Csizmás Kandúr és Babszem Jankó című meséket, az idei vendégjáték pedig a Győri Vaskakas Bábszínház produkciója, az Óz lesz. A tervek szerint a jövő évadban is minden hónapban vendégül látnak egy határon túli- és egy vidéki színházat. Az igazgató kiemelte: május 25-én utcabállal várja a közönséget a József Attila Színház. A POSZT-on június 6-án mutatják be a Karenina, Anna című előadásukat, majd a turnéra indul a társulat a Feketeszárú cseresznye című Hunyady Sándor-darabbal. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával megvalósuló egyhetes turné állomásai között van Déva, Arad, Temesvár, Újvidék, Szabadka és Pozsony.

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.