Pesti Srácok

Tíz év után rögtön két albummal jelentkezik a Pál Utcai Fiúk

Több mint tíz éve, 2008 óta nem készített lemezt a Pál Utcai Fiúk (PUF). A hazai rockszíntér egyik "veteránja", az 1983-ban alakult csapat idén rögtön két koronggal is jelentkezik: a KomolyZene című különleges koncertalbum már kapható, az új stúdióanyag pedig őszre várható.

MTI

"Több oka van annak, hogy ilyen sokáig nem csináltunk lemezt. Az első az időtényező: hiába koncertezünk, csak a zenekarból nem lehet megélni, mindenkinek van más projektje. Nekem a Kiscsillag ilyen, éves átlagban heti háromszor lépek fel, emellé jön két-három nap próba, nem lehet mondani, hogy ki lennék éhezve a zenére" - mondta Leskovics Gábor "Lecsó", a Pál Utcai Fiúk alapítója, vezetője az MTI-nek adott interjúban. A gitáros-énekes mellett a csapat másik gitárosa, Molnár Balázs szintén ír PUF-dalokat, zenéket és szövegeket is. "Ontja magából az ötleteket, én viszont sokat molyolok egy-egy számon, keresem a dal megfelelő formáját, próbálom elkerülni a sémákat. Mivel amatőr vagyok, csak azokat a dalokat tudom elénekelni, amelyekben hiszek és magaménak érzem".

PestiSracok facebook image

A közelmúltban elkészült KomolyZene című lemez a PUF 2015-ös Müpa-koncertjének lenyomata; a jól ismert számok teljesen áthangszerelt köntösben, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara közreműködésével, Balogh Sándor vezényletével szólalnak meg. "A koncert felkérésre állt össze, amelyet örömmel fogadtunk el. Négyen készítették a szimfonikus átdolgozásokat: az azóta elhunyt Peter Ogi (Spions), Vedres Csaba (ex-After Crying), Szűcs Krisztián Qka (a PUF állandó vendégzenésze), valamint Erős Márton (Kiscsillag). Szabad kezet kaptak és a dalok gyakorlatilag teljesen újjászülettek. A koncert nagy siker volt, a tévében is lement, végül hosszas egyeztetés után mostanra sikerült megegyezni a lemezkiadásról" - fejtette ki a zenész.

A KomolyZene dupla lemezen, kizárólag vinylen jelent meg, ötszáz példányban. Az anyagon a PUF mind a hét stúdiólemezéről szerepelnek dalok, köztük olyan slágerek, mint a Hajsza, a Szerelemharc, a Közel az éjfél vagy a Nehéz idők. A Marad című dal korábban egyetlen PUF-albumon sem volt hallható. "A Marad végül nem fog szerepelni készülő új stúdiólemezünkön, ami várhatóan ősszel jelenik meg. Tipikus PUF-lemez lesz zenében és szövegben is, olyan, amit a rajongók elvárhatnak tőlünk. Húsz új dalból végül tizennégyet rögzítettünk, van olyan közöttük, ami már a 2008-as lemez, a Legelő előtt kész volt, néhányat már hét-nyolc éve játszunk koncerteken, ilyen például a Balatonszepezd. Az anyag CD-n és digitális felületeken lesz elérhető, de újra csinálunk bakelit-megjelenést is" - mondta Leskovics Gábor.

Lecsó megjegyezte: a PUF 36 éve létezik, ez idő alatt végigélték a hazai zeneipar minden változását. A legelején még nem gondolták, hogy lemezük lehet, most meg már nem nagyon érdemes lemezt csinálni. "A nagy nyári fesztiválok mellett országszerte vannak klubkoncertjeink, és azt tapasztaljuk, hogy az elmúlt két-három évben megnőtt a nézőszámunk, ami hoz némi bevételt, végre nem nullszaldósan játszunk, mint korábban sok éven át".

A Pál Utcai Fiúk a kilencvenes évek elején volt a legnépszerűbb, 1993-ban felléptek a Sportaréna elődjében, a Budapest Sportcsarnokban. Leskovics Gábor kitért arra, hogy az akkori közönség tagjai családot alapítottak, gyerekeik felnőttek, sokan így együtt jönnek megnézni a PUF-ot. "Kiderült, hogy húsz-harminc év után is működnek a dalaink és a szövegeink, ez egy szerzőnek visszaigazolás is, hogy jó úton jártunk és erőt ad a folytatáshoz". A PUF idén áprilisban fúvósokkal, vonósokkal és vokalistákkal kiegészülve, valamint Bródy János vendégszereplésével ismét fellépett a Müpában. Június 13-án a Budapest Parkban adnak nagykoncertet, június 29-én a soproni VOLT Fesztiválon játszanak.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?