Pesti Srácok

40 év után kiderült: nem öngyilkos lett, megölték

Negyven évvel a halála után sikerült bizonyítania a Kijevi Törvényszéki Tudományos Kutatóintézet munkatársainak, hogy Volodimir Ivaszjuk ismert ukrán zeneszerző és költő nem önkezével vetett véget az életének, hanem megölték, majd öngyilkosságnak állították be halálát.

MTI

Olekszadr Ruvin, a kijevi intézet igazgatója az Ukrinform ukrán hírügynökségnek elmondta, hogy a nyugat-ukrajnai Lviv megyei ügyészség kérésére a rendelkezésre álló jegyzőkönyvek alapján rekonstruálták az öngyilkosságot. Arra a következtetésre jutottak, hogy Ivaszjuk nem végezhetett önmagával. Ivaszjuk a hatvanas-hetvenes évek egyik kiemelkedő ukrán könnyűzenei dalszerzője volt, több mint ötven zenei művet komponált és több mint száz ukrán nyelvű dalt szerzett. Utóbbiak közül számtalan ma is sláger, egyik legismertebb dala a Vörös vadrózsa (Cservona ruta), amelyet több népszerű előadó újra feldolgozott, és gyakorlatilag nincs, aki ne ismerné Ukrajnában.

Az ismert művész 30 éves korában hunyt el. 1979 májusában találták meg felakasztva egy Lviv (Lemberg) környéki erdőben, katonai területen. A vizsgálat akkor arra a következtetésre jutott, hogy a "pszichésen sérült" zeneszerző öngyilkosságot követett el. Ugyanakkor éveken át járta az a hír, hogy a zeneszerzőt valójában az egykori szovjet titkosszolgálat, a KGB emberei végezték ki. Ivaszjuk halála ügyében az ukrán főügyészség 2009 elején egyszer már újraindította a vizsgálatot, de 2012 novemberében bűncselekmény hiányában lezárta. 2014 júniusában ismét megnyitották az aktát, és 2015 februárjában Roman Fedik Lviv megyei ügyész nyilvánosan kijelentette, hogy a zeneszerzőt a KGB munkatársai ölték meg.

PestiSracok facebook image

A törvényszéki kutatóintézet ennek alátámasztására rekonstruálta a zeneszerző halálának körülményeit. Májusban, azaz ugyanabban a hónapban, amikor holtan találták őt, halála helyszínének közelében kiválasztottak egy nagyjából ugyanolyan méretű fát, amelyen felakasztva találták. Egy vele körülbelül egy magasságú és testsúlyú, de fizikailag kiemelkedően jó kondícióban lévő statiszta megpróbált a fára a korabeli jegyzőkönyvekben leírt magasságba, azaz 1,7 méterre lévő ágig felmászni és ott megkötni egy olyan kötelet, amivel állítólag a zeneszerző magát felakasztotta. Kiderült, hogy a csomót egyedül nem tudta megkötni még úgy sem, hogy létrát vagy más segédeszközt használt, noha semmi ilyesmit annak idején nem találtak a helyszínen.

https://www.youtube.com/watch?v=XolO5uz8e34

A szakértők ez alapján megállapították: egy igen jó fizikai erőben lévő férfi sem lett volna képes arra, hogy egyedül felkösse magát a megadott paraméterű fára az adott magasságban. A kötél felkötéséhez ugyanis a statisztának valamire felállva két ember, emelvény nélkül pedig legalább három segítségére volt szüksége. Ezen felül ha felmászott volna Ivaszjuk a fára, annak nyomott kellett volna hagynia a cipőjén és a ruházatán, a jegyzőkönyvek szerint pedig ilyen nyomokat nem találtak rajtuk. "Még a kórbonctani szakértők, akikkel együtt dolgoztunk, hozzáteszik a saját részüket a kutatási anyaghoz, ezután átadjuk a dokumentumokat a nyomozószerveknek. Utána a lvivi ügyészségen áll, milyen határozatot hoz" - fűzte hozzá a kutatóintézet igazgatója.

Kép: ukraine-consul.blogspot

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?