Pesti Srácok

Rófusz Ferenc új alkotását is bemutatják a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon

Június 19. és 23. között rendezik meg a 14. Kecskeméti Animációs Filmfesztivált (KAFF) és a 11. Európai Animációs Játékfilm és TV-Film Fesztivált. A két párhuzamosan zajló eseményen több mint 300 film látható nyolc helyszínen, emellett számos kiállítás, mesterkurzus, könyvbemutató és más szakmai program várja az érdeklődőket.

MTI

A szervezők tájékoztatása szerint a több mint 200 beérkezett magyar nevezésből két egész estés alkotás, 14 diákfilm, 22 rövidfilm, 23 televíziós sorozatepizód és 28 alkalmazott animáció került a versenyprogramba, emellett mintegy 30 film az információs programba. Az európai versenyben 5 egész estés alkotás, 28 sorozatepizód és 6 tévéfilm látható, valamint 12 animációt vetítenek versenyen kívül.

PestiSracok facebook image

Mikulás Ferenc fesztiváligazgató, az eseményt szervező Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatója felidézte: a rendezvény története 34 évvel ezelőtt indult. Mint mondta, a fesztivál központi gondolata, hogy a magyar animáció ünnepe legyen. Kiemelte: a fesztivál az idén is népszerűsít egy földrészt, ezúttal az afrikai animációs filmtermésből látható válogatás. Emellett külön blokkot szentelnek a kortárs japán animációnak a japán-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 150. évfordulója alkalmából.

A fesztiválon előadást tart a most készülő Toldi-sorozatról Jankovics Marcell, munkásságába vezet be Michael Dudok de Wit, amerikai animációs tapasztalatairól beszél Csupó Gábor, Orosz István pedig az animációs filmkészítésig vezető útját mutatja be. A fesztiválon népmese-játszóteret is avatnak és fényfestéssel is várják a közönséget. A fesztiválon kiállítás látható Ishu Pathel, Csáki László, Haui József, Bognár Éva Katinka, valamint Horkay István munkáiból.

A rendezvényen bemutatják Varga Zoltán legújabb könyvét, amely a kecskeméti rajzfilmstúdió történetét dolgozza fel, valamint Kollarik Tamás és Fülöp József Magyar Animációs Alkotók I. című riportkötetét, amelyben magyar animációs alkotókkal készült interjúk olvashatók. A zenei fellépők között van a Muzsikás együttes, a Kaláka együttes és a Ballet Senegal nevű formáció.

A világ animációs fesztiváljait bejárt Ruben Brandt, a gyűjtő, valamint a Salamon király kalandjai című egész estés alkotások mellett a magyar rövidfilmes versenyprogramban debütál itthon Andrasev Nadja legújabb animációja, a Szimbiózis. Szintén a rövidfilmek között látható Buda Flóra Anna Entropia című diplomafilmje, amelyet a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) animáció tanszékének készített. A rendezvényen vetítik először nyilvánosan Rófusz Ferenc új alkotását, Az utolsó vacsorát. Az Oscar- és Kossuth-díjas alkotó negyven évig dédelgette filmtervét, amelyben Leonardo-festménye elevenedik meg.

Siklósi Beatrix, az M5 kulturális csatorna igazgatója elmondta: a közmédiában naponta beszámolnak a fesztiválról, amelyről péntek este félórás élő bejelenkezés is látható lesz, emellett a rendezvényhez kapcsolódva animációs filmeket vetítenek. Az idei fesztivál versenyét három zsűri szemlézi. A KAFF alkotásait Ishu Pathel indiai animációs rendező, Csupó Gábor, a Klasky-Csupo animációs stúdió alapítója, Pápai Zsolt filmtörténész, Bán János író, valamint Lakatos Pál szobrász zsűrizi.

A 11. Európai Animációs Játékfilm és TV-Film Fesztivál zsűrijének tagja Michael Dudok de Wit holland animációs rendező, Bognár Éva Katinka animációs rendező és Gerencsér Péter filmtörténész, a TV-filmek versenyében pedig Wunder Judit animációs rendező, Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója, Otto Alder, a Luzerni Nemzetközi Animációs Akadémia tanára, valamint Mohamed, a Nemzetközi Animációs Szövetség (ASIFA) alelnöke voksol.

Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, a Médiatanács 1,5-1,5 millió forintot ajánlott fel a 14. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) és a 11. Európai Animációs Játékfilm és TV-film Fesztivál legjobb animációs rövidfilm, illetve legjobb animációs tévésorozat díjaira.

Képforrás: Fidelio

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.