"Az ember elkötelezett hívőként is feldolgozza, sőt láttatni is tudja a jelen valóságot" - Pajor Tamással beszélgettünk a Haladó magyar című kötete kapcsán

Könyvhétre jelent meg az Európa gondozásában Pajor Tamás Haladó magyar című dalverseket tartalmazó kötete, amely az egykori Neuroticból, majd később az Ámenből is ismert, közben Jézussal szövetséget kötő alkotó utóbbi években írt munkáit tartalmazza. A kötet az év egyik kulturális szenzációja is egyben, hiszen Pajor Tamás máig felülmúlhatatlan etalon azok számára, akik dalszövegeket, rapszámokat írnak. A nemcsak rímekben, de hitben is erős Pajor Tamással beszélgettünk.

PZL - 061.hu

Két éve jelent meg a Pajor Tamás & AMEN 1988-2017 című díszdobozos kiadványod. Ebből jól látszik, hogy az 1992-es Szabad vagy után (ha nem számítjuk a '98-as Dobi Sándorral készített Eufória lemezt) a következő, Önök érték című albumod 2005-ben jelent meg. Mit csináltál ezekben az években?
Elsődlegesen nem tartom magam a szó klasszikus könnyűzenei értelmében előadónak. Inkább egy Istentől elhívott embernek, aki megvan áldva többféle talentummal. Dalaim, szövegeim nem kommersz értelemben szórakoztatóak, hanem ha élvezet is hallgatni őket, szellemiségükből adódóan akkor is konfliktusosak, változásra hívnak, amikor témaválasztásuk nem is közvetlenül kapcsolódik a hithez. A kulturális szférában lekövethető produktumaim csak az életem egyik és nem is legfőbb működési területét képezik. Ezért a művészi alkotó munkában megfigyelhető nálam egyfajta pulzálás, van amikor visszahúzódom ebből a közegből és a belső szellemi életre teszem a hangsúlyt. Ilyen volt az általad említett időszak is, eltekintve attól, hogy azért 98-ban mégiscsak kiadtunk egy albumot, Eufória címmel.

Talán még annak idején még a film vágója sem nézte meg annyiszor a Rocktérítőt, azaz a rólad szóló filmet, mint te, hiszen előadásaid alkalmával újra és újra levetítik… Van valami technikád amivel függönyt húzol a szemed elé ilyenkor? Voltak olyan tanulságok, amiket évek múlva egy-egy ilyen újranézés kapcsán estek le?
Rocktérítőt egyetlen egyszer láttam életemben, amikor egy belső bemutató keretében levetítették a stáb tagjainak. Az igaz, hogy egy időben jártam az országot a filmmel és az előadás után megjelentem élőben egy-egy pódiumbeszélgetésre, de ilyenkor általában direkt később érkeztem, de legalábbis nem a teremben voltam, hanem azon kívül várakoztam az utolsó dalig, amelynek címe, Gyere ki a fényre. Általában a dal alatt osontam be a terembe és álltam ki az emelvényre a film végén, növelve ezzel a sokkhatást. Az egyetlen megtekintés alkalmával az élmény megrázó volt volt, és a vége katartikus, de mivel a történet nagy része a régi életszakaszomhoz kötődik, ezért ezt nem szeretem nézni.

A Haladó magyar című kötet előtt már 2007-ben megjelent egy dalverses könyved, a Kötetlen kötet. Ha kimaradtak szövegek e két könyvből, akkor milyen megfontolásokból miatt hagytad ki őket? És mi volt a fő szervező erő, amely közös horizontra hívta a Haladó magyar törzsanyagát?
A Haladó magyar című dalverses kötetemben nagyjából a kétezres évek közepétől napjainkig megszületett, részben már publikált részben teljesen új, vagy legalábbis a közönség számára ismeretlen dalszövegek, verses dalok, ha úgy tetszik, szózenék lettek publikálva. Egyfajta foglalata is ez annak a fajta nyelvi játékosságnak, amit az elmúlt egy-két évtizedben csúcsrajárattam. Most talán valami más jön.

A Kötetlen kötet (Jószöveg Műhely) és a Haladó magyar (Európa) úgymond civil kiadónál (azaz nem mondjuk a Patmosnál) jelent meg. Miért érzed fontosnak azt, hogy kommunikálj a Hit gyülekezetén kívül is más intézményekkel, hiszen a gyülekezet meg tud oldani mindent….
Ezek a költemények nemcsak a gyülekezet tagjainak szólnak, hanem úgy hiszem mindenkinek. Egyébként pedig maga a Hit Gyülekezete is nagyon kreatívan használ számos, saját intézményein kívüli csatornát a kommunikációra, hasonló okokból. Ezentúl pedig az új kötet az Európa könyvkiadó és személyesen Kuczogi Szilvia igazgató felkérésére készült, aki ezt követően lelkiismeretesen végig is menedzselte a folyamatot.

Sok olyan szöveget írtál az utóbbi években, amelyek Budapest szeretetéről szólnak, sőt az új könyv nyitó versének is Szeretem Pestet a címe…. Miért nem jött elő hamarabb ez a lokálpatriótizmus?
Szerintem megjelent a város a korábbi dalaimban is, maximum nem ennyire artikuláltan. Az erről szóló külön dalok talán életkori sajátosságból is keletkeznek.

Akik rap-szerű szöveget írnak – ha csak nem indulatból nyomják – akkor először a rímeket találják meg, jegyzetelnek, és úgymond egy file-ba rakják az adott tematikát érintő rímpárokat. Nálad hogy születnek a szövegek? Elkap a flow, vagy gyűjtöd az anyagokat, aztán úgymond válogatsz a kendermagban?
Nálam is gyűlnek folyamatosan a rímek és persze egyéb ötletek, gondolatok, amelyek aztán egy-egy zenei téma vagy más indíttatás kapcsán állnak össze kész szövegekké. Itt arra kell vigyázni, hogy a mű ne legyen megerőszakolva, az eggyé válás organikus legyen.

Az erős rímekből sosem elég, vagy előfordulnak bizonyos önkorlátozások egy-egy szöveg elkészítésekor? Az abortuszról vagy 1956-ról szóló szövegek komolysága miatt néha lefokoztad magadban a nyelvi tűzijátékokat? Hogy érzed, az emberből idővel elapadnak a tuti rímek, mert már megtalált mindent, ami felrobban az ember agyában, vagy pont hogy egyre jobban ráérez a dolog ízére és egyre jobb sorokat, rímeket ír…
Az a fajta költészet, amit az elmúlt években kialakítottam bírja az ütős, extrém, sőt önmagában szellemes rímeket drámai kontextus esetén is. Mondok egy példát: „Hellósztok…, mondták az elosztók...” - ez az idézet a Horváthék fia című fájdalmas balladisztikus dalban szerepel, mégsem türemkedik ki, nem zökkenti ki a tartalmat. Ugyanakkor részben a hozzám legközelebb állók ösztönzésére, de egyben belső késztetés alapján is úgy hiszem, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt szeretnék tenni a szív költészetére. Az eszköztelenebb, kevésbé attraktív, mélyebb, líraibb hangvételre.

Voltak olyan szöveghelyek, rímek, amelyek baromi ütősek voltak, de mivel te gyülekezeti ember vagy, ezért már nem hozod helyzetbe a drogos szlenget, nehogy „félreértsék”, vagy nem hozhatsz helyzetbe olyat, amely mondjuk a szexushoz kapcsolódik vagy éppen szociológiailag kényes.
Szerintem vannak szociológiailag kényes témák a szövegekben, legfeljebb más nyelvezettel, mint azt a kor elvárná. Az obszcénitás vagy az egyes argo kifejezések empatikus megszólaltatása az újjászületés miatt vált idegenné tőlem.

A Tűzoltó utca (Angyal István emlékére) című versed az egyik legerősebb 1956-ról szóló szöveg. A családod is érintett volt 1956-os „eseményekkel” kapcsolatban? Neked, mint 1989 előtti kívülállónak mikor esett le, hogy mi történt itt 1956-ban?
Sajnos máig nem esett le teljesen, töredezettek és meglehetősen hiányosak az ismereteim erről a nagy eseményről. Egy 56-os rendezvényre kértek fel, ennek kapcsán írtam meg a dalt, amely Angyal Istvánnak kíván emléket állítani. Az ő egyedülálló hősiessége, elvhűsége több szempontból emblematikus. Auschwitzi túlélőként lett a kommunista rendszer áldozata, hithű kommunistaként. Az idealizmus, az emberi tartás, a jellem akkor is tud rendkívül tiszteletreméltó lenni, ha történetesen egy rossz eszme szolgálatában áll. Egyikünk sem látja át a teljes valóságot, főként nem az ember belső mozgatórugóit. Ezért nem tudunk ítéletet mondani csak találgatni, hogy valaki miért vall egy nézetet. De a következetes hősies kiállás, a mártírhalál egy ügyért ekkor is lehet kiemelkedően nemes tett.

A Váradi Méri című vers az abortuszról szól. Voltak olyan visszajelzések, hogy mondjuk pont a dalt hallgatva (vagy más témába vágó szövegedet olvasva) gondolta meg magát egy állapotos lány, és döntött úgy, hogy világra hozza a gyermekét?
Pontosan ez a várakozásom a Váradi Méri dallal kapcsolatban, az, hogy évek múlva találkozzak „Váradi Méri” gyerekekkel”. Olyanokkal, akiknek édesanyja a dal hallatán gondolta meg magát. Mivel friss szerzeményről van szó, ezért ilyen történetről még nem tudok beszámolni, de olyan visszajelzést már hallottam, hogy korábban abortuszt elkövetett hölgy azt mondta, ha ezt annak idején hallja, nem teszi meg.

A Haladó magyar nem egy klasszikus térítő könyv, és bár tele van tanúságtételekkel, azért elsősorban jó hangulatú, pozitív, sokszor kimondottan szórakoztató kötet. Megfordult a fejedben, hogy több zsoltár-szerű szöveget raksz majd bele, vagy mindig is tudtad, hogy olyan könyvet akarsz amely meghívja azokat is, akik még távolabb vannak a megtéréstől….
Hívőként az ember ugyanúgy világban él jelenleg, mint más, akár hit nélkül, csak teljesen másként szemléli azt. Ebből fakadóan az ember elkötelezett hívőként is feldolgozza, sőt láttatni is tudja a jelen valóságot, úgy hiszem minőségi módon. Ugyanakkor örülök, hogy a Haladó magyar utolsó fejezete, a Mai zsoltárok lett, amelyek viszont nyíltan hitvalló, sőt Isten dicsérő énekek, amelyeket nem utolsó sorban hétről-hétre sok-sok ezer ember énekel.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula