Pesti Srácok

Keller András: „Magyarország elsősorban a szólistáival, zeneszerzőivel, kis kamaraegyütteseivel és karmestereivel adta a legtöbbet a világnak"

Bár Magyarországot a méreteihez képest, de egyetemes értelemben is kimagasló teljesítménye alapján zenei nagyhatalomnak nevezhetjük, most mégis úton vagyunk afelé, hogy elveszítsük ezt a pozíciót – nyilatkozta a Fideliónak adott interjújában Keller András, a Concerto Budapest művészeti vezetője. A világhírű szimfonikus nagyzenekar karmestere szerint az országnak sokkal jobban meg kellene becsül zenei tehetségeit, és újragondolnia a komolyzene támogatását.

061.hu

Keller András a kultúra, azon belül a zenei élet finanszírozási struktúrájában és a mögötte húzódó filozófiában látja a bajok forrását: a rendszerváltás után kiépült szisztéma meglátása szerint ugyanis nem a kimagasló tehetségek és teljesítmény prosperitását szolgálja, hanem a minőséggel szemben a mennyiséget támogatja. Példaként említette a jelenleg hatályos Előadóművészeti törvényt, amely szakszervezeti törvényként megélhetést próbál biztosítani, miközben közigazgatási szinten komoly károkat okoz a minőségi zenekultúrának.

PestiSracok facebook image

Úgy véli, a törvény voltaképpen „a középszer védelme a kiemelkedők ellen”, és a zenekarok finanszírozásában is bizonytalan helyzetet okoz: ahogy a kortárs zene és a kamarazene, a 12 főnél kisebb komolyzenei formációk, például egy vonósnégyes sem definiálható ebben a támogatási rendszerben.

– fejtegette a Fideliónak a karmester. A művészeti vezető hangsúlyozta, bízik abban, hogy a kormány új és korszerű stratégiát alkot tradícióink és jelenlegi értékeink akkumulálása érdekében az életminőséget is nagymértékben befolyásoló klasszikus zenei kultúra területén, amivel kulcspozícióba kerülhetnénk. Mint mondta, a komolyzene támogatása eltörpül a sporté mellett, pedig érdemes volna Magyarországnak felzárkóztatnia megbecsülésben és támogatásban a klasszikus zenét. Ennek érdekében a sport mintájára a zene területén is működőképessé válhat a szponzoráció gyakorlata, hiszen nagyon sok kiemelkedő együttese van a magyar zeneművészetnek, amelyre a világ kíváncsi lenne.

– hangsúlyozta. A magyar zenei géniusz páratlan erővel bírhat az ország arculatának alakításában”, a bemutatására pedig leginkább a szimfonikus zenekarok és a kisebb klasszikus formációk a legalkalmasabbak. Csakhogy hiába a nagyszerű hazai koncertélet, „a világ zenei krémje folytonosan és menetrendszerűen Bécsig jön el”. Mi nem a zenei importban, hanem az exportban lehetünk Bécshez hasonlatosan vonzók és sikeresek. Néhány milliárddal több ráfordítással a Budapesti Fesztiválzenekar, a Concerto és az NFZ (Nemzeti Filharmonikusok) mellett több zenekarunk is bekerülhetne a világ élvonalába.

Ehhez pedig egészséges minőségi versengésre van szükség, amit nem segítenek elő a támogatások kirívó aránytalanságai: a karmester példaként hozta fel a Concerto Budapestet, amely elmondása szerint a kiemelt állami támogatásáról szóló álhírekkel ellentétben alig több, mint negyedét kapja a Nemzeti Filharmonikusok támogatásának.

Keller megjegyezte, noha a magyar zenekari kultúra soha nem látott szakmai virágzását éli, de a komolyzenére költött jóval jelentősebb támogatás mellett fontosnak tartja egy törvényben lefektetett, objektív mércére és minőségi szemléletre épülő szabályzórendszer felépítését is. A Zeneművészeti Bizottság elnökeként örömmel venne részt az egységes zenei stratégia kidolgozásában, egy külön zenei törvény megalkotásában, ám eddig nem kaptak információikat készülő tervezetről.

A Fidelio interjúja Keller Andrással ITT olvasható.

Fotó: papageno.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.