Pesti Srácok

Kőbánya blues - A kerület értékei és tehetségei a Művészetek Völgyében

Kőbánya blues - A kerület értékei és tehetségei a Művészetek Völgyében

Július 19. és 28. között újra a Balaton-felvidék három apró települése, Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend lesz az ország központja, amely idén fontos újításokkal válik még zöldebbé. Tíz napon át koncertekkel, színházzal, irodalommal, tánccal, zöld programokkal, hangversenyekkel, újcirkusszal, beszélgetésekkel, gyerekprogramokkal telnek meg az utcák, az udvarok és a terek. A Völgy egyik legszebb helyszínét, az ikonikus Gástya-árkot idén Kőbánya tölti meg élettel. A fővárosi kerület vezetése és a Kőbányai Zenei Stúdió közösen létrehozott színpadán a zene kapja a főszerepet, így esténként hangot adnak a fiatal tehetségeknek és a rocklegendáknak. Szakadáti-Póka Vanessa az udvar ötletgazdája, művészeti vezetője foglalta össze portálunknak a legfontosabb tudnivalókat a Kőbánya Udvarról.

C.N.- 061.hu

Mióta van jelen Kőbánya a Művészetek Völgyében?
Az idei a harmadik év, amikor Kőbánya ilyen kiemelt módon, saját udvarral - azaz programhelyszínnel - van jelen a Völgyben, de fontos megjegyeznem, hogy a korábbi években egyszer, mint testvérváros szintén részt vett a városrész, akkor, ha jól tudom, csak kiállítóként.

PestiSracok facebook image

Hogyan állítják össze az udvar programjait, kik az udvar fellépői?
A programok két részre oszthatóak: esti koncertekre és napközbeni programokra: foglalkozásokra, előadásokra. Az esti koncertek összeállításában két tényező játszik fontos szerepet: a zenekarnak Kőbányához, a Kőbányai Zenei Stúdióhoz kell kapcsolódnia, s fontos, hogy minőségi élő zenét játszanak. A válogatás már a fesztivál évet megelőző ősszel elkezdődik - és tulajdonképpen le is zárul, novemberre már kész a koncertprogram. Az összeállításnál figyelünk arra, hogy a már befutott zenekarok mellett a pálya elején álló tehetségek is bemutatkozási lehetőséget kapjanak, s minden évben tudjunk frisset mutatni. Könnyű dolgunk van, mert számtalan zenekar, gyakorlatilag az összes létező zenei stílus képviseletében igazán kiváló művészei közül szerkeszthetjük össze az adott év programját.

Meglévő produkciók mellett még egy külön kis missziónk van: olyan közös előadások életre hívása, melyben a magas szinten művelt muzsikusok - a szakma számos műfajából, egy színpadra állva alkossanak valami exkluzív tartalmat a Művészetek Völgye közönsége számára. Így az idei évben a Barabás Lőrinc nevéhez köthető Random Szerda kifejezetten Zenesulis felállással lép színpadra, de lesz két olyan örömzenés jam session is, ahol a jelenlegi diákok és végzettek játszanak majd együtt. Ezzel is szeretném hangsúlyozni a Kőbányai Zenei Stúdió és főképp a zene igazi összetartó erejét: az életkoron, korszakokon, stílusokon átívelő összetartó erőt.

A napközbeni programok kapcsán az a szempont, hogy Kőbánya értékeit mutassa be, kifejezetten a Gástya árok idilli helyszínéhez igazítva. Legyen ez kiállítás, előadás, csoportos foglalkozások - mindegyik esetében elengedhetetlen szempont, hogy azonosulni tudjon a kerület értékeivel, eszméivel, egymást erősítve, előre mutatva.

A zenei fellépőkön kívül milyen egyéb ínyencségek lesznek a felhozatalban?
Az idei év számos igazán izgalmas programmal készülünk! Tekintve, hogy a heyszín kiválóan alkalmas napközbeni ejtőzésre, előadásokra és pihenésre éppúgy, mint az esti hatalmas extázisra, igyekeztünk mindennek teret adni! Lesz előadása az Operaháznak - kifejezetten az Eiffel csarnokról, illetve a Közlekedési Múzeum is készül hozzánk. Ha Kőbánya, akkor sör - jut mindenkinek az eszébe, de kicsit csavartunk rajta, s a kerület ifjú büszkeségét, a díjakat egymásra halmozó minőségi kézműves sörfőzde, a MONYO is bemutatkozik nálunk. Emellett nem feledkezünk meg arról, hogy ép testben ép lélek lakozik, s a hétvégeken Hidvégi Andrea tart majd a fesztivál közönségének egy igazi relaxáló - energetizáló Meditatív Aerotréninget.

Közösségi alkotó tevékenységre is gondoltunk - így Bubla Éva vezetésével az "Élő város" elevenedik meg kezeink alatt. Bebarangolunk a Föld rejtett zugaiba, de elvarázsolódunk a természetben, mindezt úgy, hogy nem fordítunk hátat a városnak, sőt, a workshopok során, kiderül, mitől is lesz élő egy város! Kicsik és nagyok egyaránt élvezhetik majd Pici and the city workshopját is, ahol a gyerkőcök megvarrhatják kedvenceik fesztiválruháját. Az előadásokban pedig lesz igazán különleges produkció: Rocktöri Live!, azaz élőzenekaros rocktörténet, ahol Hegyi György műsorvezetésévél, meghívott vendégekkel ismerhetjük meg a könnyűzene korszakait, egy nem mindennapi előadás során.

Miért tartják fontosnak, hogy a kerület egy ilyen fesztiválon képviselje magát?
Kőbánya hosszú évek óta kiemelt figyelmet fordít a művészetekre: számos zeneiskola, művészeti oktatási intézmény működik a kerületben, s a kerületvezetés elsőként állt az Élőzene fontosságát kiemelő kezdeményezés mellé, az idei évben pedig már a magyar szerzők, magyar dalainak is plusz megjelenési lehetőséget biztosítottak a Szent László Napok szombatján, 'Kőbányán szól a magyar dal' projekt keretein belül. Természetesen megszámlálhatatlan kiállításnak biztosítanak otthont a városrész kulturális pontjain - a KÖSZItől elkezdve, Újhegyig - s ezen helyek száma folyamatosan növekszik. Évről évre nő a minőségi és ingyenes programlehetőségek száma a kerületben, a lakosság igényeihez alakítva.

Szerintem annak a kerületnek, ahol a fővárosban legtöbb a zöldövezet, folyamatosan fejlődik és missziója, hogy a magyar alkotók - legyenek azok építészek, művészek, vagy épp kovácsok, sörfőzők, mind lehetőséget és elismerést kapjanak, részére a legjobb döntés megjelenni a legélhetőbb összművészeti fesztiválon. A rendezvény és a kerület ugyanazon értékrendszer mentén halad - minőséget képviselni, adni az embereknek, a kultúráért tenni. Fontos, hogy az emberek megismerhessék, ezt a fejlődő városrészt, ami Budapest közepe: 20 perc alatt bent lehetsz a belvárosban, miközben egy lépéssel kint vagy a természetben: Óhegy Park, Sportliget, Népliget, túra útvonalak - fontos beruházások, és kiemelt kulturális programok, minőségi szórakozási lehetőségek. Kőbánya nem csak az Élő Város, hanem az Élhető Város is - nekem mindenképpen!

Részletes programokért IDE kattints!

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.