Pesti Srácok

Ma kezdődik az Armel Operafesztivál

Az Izlandi Operaház Brothers című előadásával ma kezdődik és szombatig tart az idei Armel Operafesztivál, amelyen öt produkciót láthat a közönség.

MTI

A fesztivál nyitónapján a Müpában az Izlandi Operaház Brothers című előadása Kasper Holten rendezésében lesz látható, míg másnap az Egy eltűnt férfi naplója című kortárs belga produkció bemutatója lesz Ivo van Hove rendezésében.

PestiSracok facebook image

Az Armel Opera Festival két magyarországi előadást mutat be Bécsben. Mozart Figaro házassága című művét Szabó Máté rendezésében tekinthetik meg az érdeklődők csütörtökön. Az előadást a Co-Opera nemzetközi operaszínpadokon is jól ismert énekesei mellett a Győri Nemzeti Színház karmestere, énekkara és zenekara közreműködésével mutatják be.

Dargay Marcell és Horváth Csaba El valahová című operájának ősbemutatóját pénteken tartják Horváth Csaba rendezésében. Az előadás a Forte Társulat művészeivel, két operaénekessel, a Metrum Ensemble és a Trafó Kortárs Művészetek Háza együttműködésében jön létre. Az előadást a bécsi bemutató után a budapesti Trafóban tűzik műsorra.

Az előadásokra belépőjeggyel rendelkező nézők ingyenes operabusszal utazhatnak Budapestről a bécsi előadások helyszínére. A fesztivál záró előadása szombaton Mozart Don Giovanni című darabja lesz a Müpában, Alföldi Róbert rendezésében. A közönség ebben a darabban láthatja a főbb szerepekben az Armel Operaversenyen kiválasztott három énekest.

Ajánljuk még

Közel 4 milliárdot kaszált a balos önkormányzatoktól és a BKM-től a fenyvesi üdülőügyletben megbukó cég, amelyik Trippon házát is felújította

Exkluzív 2024 június 3.
A BKM - vagyis a fővárosi önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő közműszolgáltató holding és elődje, a Főtáv Zrt. több közbeszerzésében mindkét kivitelező cég indult azok közül, amelyekről korábbi cikkünkben megírtuk, úgy újították fel a balatonfenyvesi FŐTÁV üdülőt, hogy több szereplőből álló cégláncolaton folyatták végig a pénzt, majd a kivitelezést ténylegesen elvégző kisvállalkozást nem fizették ki. A Szin-Ker Kft. 2006 óta hasít a közbeszerzéseken, a fenyvesi projektben maga alá alvállalkozóként bevont Norton Vision Kft még kezdő ezen a terepen. A fókuszunkba került cégek rendre indultak el ugyanazokon a fővárosi közműcégek által kiírt tendereken, ezeket egy kivételével a Szin-Ker nyerte. Tényfeltáró riportsorozatunk mostani részében bemutatjuk, hogy a Szin-Ker jóval több mint Mártha Imréék kedvenc építőipari cége. 2019 óta a BKM-től és baloldali vezetésű fővárosi önkormányzatoktól közel milliárd forintot kaszáltak a közbeszerzéseken. Ez idő alatt a nettó árbevételük elérte a 10 milliárd forintot, amiből most kapaszkodjanak meg, addig sakkoztak, míg 50 millió forint adózási kötelezettség sem keletkezett. Itt érdemes felidézni, hogy éppen a minap derült ki egy másik építőipari cég vezetőjének nyomozóhatóság előtt tett vallomásából, hogy Újpesten például a SZIN-KER Kft-nek azért cserébe, hogy több száz millió forint értékben munkát kapjon, ingyen fel kellett újítani Trippon Norbert házát. Ezt úgy oldották meg, hogy egy másik cégtől teljesítés nélküli fiktív számlákat kértek - ezzel fedték le a körübelül 200 millió forint értékű családi ház átépítési munkáit.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.