Pesti Srácok

Magyar segítséggel újult meg a palágykomoróci templom

Július 15-én Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter adja át Kárpátalján a felújított palágykomoróci református templomot.

061.hu

A XIII. és XIV. század fordulóján épült, majd a XV. század folyamán átépített templomot döntően az utóbbi öt év alatt, a Rómer Flóris Terv keretében, a Teleki László Alapítvány lebonyolításában újították fel magyarországi támogatás felhasználásával. Az ungvári járásban, a szlovák határnál fekvő Palágykomoróc temploma középkori egyházi építészetünk kiemelkedő példája. Ma már ritkán látható román kori, ikerablakos tornya a közelben lévő csarodai, nagytoronyai és bodrogszentesi istenházákkal rokonítja. A felújítás előtti feltárás során belső terében értékes falfestmények kerültek elő, melyek közül a két legérdekesebb a Szent László-legenda-, illetve a Krisztus pokolra szállása-ábrázolás. A nyugati karzat északi oldalánál a XIX. századi karzattoldásban a padozat átbontásával vált láthatóvá az északi falon lévő, egész alakos női szentet ábrázoló falképrészlet.

PestiSracok facebook image

A régészeti munkák során az altemplomban két kripta is előkerült. Ezek egyikében Szalay Ferenc kisvárdai várkapitány, Bereg megyei főispán nyugszik, míg a másikban a Mikszáth Kálmán Különös házasság című regényéből ismert Buttler János gróf alussza örök álmát. Mindezek mellett a felújítás során sor került a homlokzat és a belső tér teljes helyreállítására, a hajópadló felújítására, a bélletes román kori kapu fölé pedig hajlított, edzett üvegből készült tető került, mely a kapuzat eredeti festését és gyenge kőanyagát óvja az időjárás viszontagságaitól. A templomot mai napig az ott élő magyar közösség használja, restaurálásában pedig magyar és ukrán szakemberek közösen vettek részt.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?