Pesti Srácok

Palóc Hagyományéltető Napok Balassagyarmaton

Palóc Hagyományéltető Napokat, benne Szent Anna tiszteletére tartott búcsút rendeznek a Nógrád megyei Balassagyarmaton péntektől vasárnapig.

MTI

Sokszínű programmal hívják a városba a néphagyományok, a tánc, a zene és mese kedvelőit, a látogatók palóc viseletekben is gyönyörködhetnek és a vidék szakrális életébe is bepillantást nyerhetnek - mondta az MTI-nek a szervező Mikszáth Kálmán Művelődési Központ munkatársa. Jakus Julianna közlése szerint péntek este filmvetítéssel kezdődik a programsorozat a Madách moziban. Szombaton "FolkLiget" lesz a Palóc ligetben népi játékokkal, kirakodó vásárral, fafaragással, szövéssel. Lesz tekerőmuzsika és hangszerbemutató, herencsényi viseletbemutató. Hagyományőrző csoportok, dejtári pletykás asszonyok, rezesbandák állnak színpadra a reggeltől estig tartó fesztiválon, mesékkel, dalokkal, tánccal.

A palóc falvak közül idén Nógrádmegyer, Iliny és Rimóc mutatkozik be, lakodalmas szokásokkal, menyasszonyöltöztetéssel is megismertetik az érdeklődőket, lesz köztük viseletkészítő, hímző , és koszorúkészítő is Vasárnap rendezik a palóc búcsút Szent Anna tiszteletére, közös imádságot mondva a családokért és Magyarország jövőjéért is. A búcsújáró népviseletes menet délelőtt 10 órakor indul a Palóc ligetbe, ahol Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök és Turai János plébános végzi az ünnepi szentmise szertartását a szabadtéri színpadon. A szentmise végén a püspök megáldja a családokat. A Szent Anna-napi Palóc Búcsút, a palóc régió legnagyobb közösségi rendezvényét huszonnegyedik éve szervezik meg Balassagyarmaton, a vallási rendezvény néhány éve népművészeti fesztivállal egészül ki. A palócok vallási kultúrájában Szent Anna, Szűz Mária anyja a magtalanok, az áldott állapotban lévők és a női betegségben szenvedők pártfogója. Szent Annát egyaránt tisztelik a gyermekáldásra várók reménységeként, a családok védőszentjeként és a jó halál patrónusaként.

PestiSracok facebook image

Kép: Bumm

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?