Pesti Srácok

Több helyszínen is látható lesz a Fonó Zenekar Atyai ág című produkciója

Szeptemberben több helyszínen is látható lesz az Atyai ág című színpadi produkció a Fonó Zenekar és vendégei előadásában.

MTI

A produkcióra Dagesztánból, a Karacsáj-Cserkesz Köztársaságból, a Kabard-Balkár Köztársaságból és Baskortosztánból érkeznek énekesek, zenészek és adatközlők, akikkel a Fonó Zenekar közösen hoz létre egy, a zenei párhuzamokat megvilágító színpadi produkciót. A vendégek között szerepel mások mellett Arszlanbek Szultanbekov énekes és dombrajátékos is - közölték a szervezők az MTI-vel.

PestiSracok facebook image

Az Atyai ág című műsort szeptemberben Kecskeméten, Székesfehérváron, Budapesten, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen és Debrecenben tekintheti meg a közönség. A rendezvénysorozat megvalósításában a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány részt vett.

Agócs Gergely rendszeresen jár gyűjteni a nogaj, kumuk és egyéb, az egykori Kazár Kaganátus területén élő türk népcsoportok falvaiba. Munkája során megszámlálhatatlan és zeneileg, kultúrtörténetileg izgalmas egyezésekre talált, amelyeket szakértő formában tár a hallgatóság elé. Legutóbbi gyűjtőútjáról június végén tért vissza, amelyen három kaukázusi régió mintegy 15 különböző - egymástól többszáz kilométerre fekvő - helyszínén végeztek gyűjtéseket. Az Agócs Gergely vezette Fonó Zenekar az 1997-es megalakulása óta a magyar népzenei mozgalom szereplőitől szokatlan művészeti közelítésekre vállalkozott, az Atyai ág címet viselő kezdeményezésünkkel a magyar népzene Kodály által kijelölt, keleti irányú kapcsolatait kívánják a közönség elé tárni.

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.