Pesti Srácok

Több mint kétszáz fellépővel várja a fesztiválozókat az EFOTT 

Tizenhárom zenei helyszínen több mint kétszáz fellépővel és harmincötféle sportprogrammal várja a fesztiválozókat az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT) vasárnapig Velencén.

MTI

Maszlavér Gábor fesztiváligazgató a rendezvény szerdai velencei sajtótájékoztatóján elmondta: a 44. EFOTT-ot több mint 28 hektáron, az eddigi legnagyobb területen rendezik meg Velencén és Sukorón. A fellépők közül kiemelte az albán származású brit énekesnőt, Rita Orát, az olasz Gianluca Vacchit és a német Scootert. Rajtuk kívül hallható lesz Velencén a német Brooklyn Bounce, a lemezlovasok csapatát pedig az izraeli Borgore és a német Tujamo is erősíti. A magyar csapatok közül színpadra áll a harmincéves Tankcsapda, a tizenöt éves Road és az ugyanennyi ideje zenélő Halott Pénz, a Kowalsky meg a Vega, a Punnany Massif, a Brains, Majka, valamint a Follow the Flow is. Vasárnap pedig egész estés szuperprodukcióval készül Vasovski Norbert Kollányi Zsuzsival, Nágival, Király Viktorral, Szakács Gergővel, a Follow The Flow énekesével és Szivák Zsolttal a Cloud9+ együttesből. Murai László, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke "felsőoktatási ünnepnek" nevezte a fesztivált, mely több tízezer embernek jelent találkozási pontot.

PestiSracok facebook image

Hangsúlyozta: a koncertek mellett a civil tér és a sportprogramok hozzáadott értéket képviselnek az EFOTT-on. L. Simon László országgyűlési képviselő örömét fejezte ki, hogy tartósan otthonra lelt Velencén az EFOTT. Mint mondta, a fesztiválozók több mint 115 ezer vendégéjszakát töltöttek az EFOTT-on, a befolyó idegenforgalmi adóbevételből pedig a fesztiválterület nagysága miatt Velence mellett Sukoró is részesül. A politikus szerint az EFOTT-nak köszönhetően a turizmus is fejlődik a térségben. L. Simon László hozzátette: minden eszközt meg kell ragadni, hogy tovább növelhessék a turisták számát, és azok, akik egyszer már jártak a térségben - akár a fesztiválon - később is visszatérjenek. Koszti András, Velence polgármestere a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "kulturális svédasztal" várja a fesztiválra érkezőket, mindenki találhat az érdeklődésének megfelelő szórakozási lehetőséget az EFOTT-on.

Kép: EFOTT

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?