Vakáció a halott cuccában – A Pókember: Idegenben című filmről

A Pókember: Idegenben cím a képregények univerzumhoz kissé anakronisztikus, kb. olyan, mint az Ábel a rengetegben, ami csodás könyv, szóval, sebaj. A Bosszúállók: Végjáték után játszódik, ha nem láttad a végjátékot, ne olvasd el a cikket, mert lesz benne spoiler. Tony Stark szuperszemüvegét – amit bizonyára George Michael barkójára kalibráltak– a póksrác örökli, és ebből ugye kiderült: a Vasember az örök vadászmezők roncstelepére került. Mondtuk, hogy spoiler lesz!

PZL -061.hu

És ez a szemcsó (ahogy a Pókember gimis osztálytársai neveznék a szemüveget) képes mozgósítani egy drónhadsereget és simán lemodellez alternatív valóságokat, illúziókat, olyanokat, amilyeneket utoljára Nolan Eredet című filmjében láttál. Ki mondta, hogy a szemüveg nem öltöztet? Ehhez képest pókarc (Tom Holland) mégis lazán odaadja az univerzum legnagyobb fegyverarzenálját mozgósító szuperszemüveget a rejtélyes Mysteriónak (Jake Gyllenhaal), amivel elkezdődik a tényleges bonyodalom. A film úgy indul, mint a Tüskevár, útnak indul Tutajos és Bütyök a derék Matulához, az öreg pákászhoz a berekbe…. Vicces jelenetek a buszon, a Pókemberben persze repülőn. És míg a Fekete István hősei a Kis-Balatonra mennek, addig Peter Parker és gimis osztálytársai Velencével indítanak.

A film egyik rétege olyan, mintha a Chevy Chase-féle Európai vakációt látnánk, azaz egy vígjátékba csomagolt városmarketinget, de aztán lesz itt drónháború, városrészekre komponált hologramos illúzió-izé, ami túltesz minden LSD flash-en, és miközben Parkert alapból csak egy dolog hajtja: bevallani MJ-nek (Zendaya), hogy szereti, és átadni neki egy nyakláncot. De persze addig meg kell mentenie az Univerzumot a vízi szörnytől, a tűzszörnytől és az áruló bosszúállótól… Szóval Parker alapvetően szabin lenne, amikor is senki sem szereti, ha melót kap, sőt, ilyenkor sokan fel sem veszik a céges telefonjukat, és az ifjú pók is kinyomja Nick Furyt (Samuel L. Jackson), mert ő most arra akar koncentrálni, hogy megszerezze MJ-t, akire mások is hajtanak (újabb bonyodalom).

A Pókember: Idegenben attól is jó, hogy reagál a világunkra, ahogy ugyebár mindig reflektáltak a James Bond és az Angyal-szériák is a hidegháború égető kérdéseire. Most a fake news volt a hívószó, az illúziók keltette mesterséges világban könnyen felismerhető a social media és fake news ipar szimbolikája, Pókember tehát valójában azért harcol, hogy az igazságot mutassa fel Mysterio vetített díszletei (bombasztjai) ellenében. Végül is Pókember mindig is a legszerethetőbb Marvel-hős volt, maguk a történetek sem voltak leterhelve felesleges new age bölcsességekkel, és olyan fantáziákkal, amelyeket a szcientológia egyház sem lenne képes megalkotni egy űrbe telepített forgatókönyvírókból álló kolóniával.

https://www.youtube.com/watch?v=lDxbT-cR1a8

Szóval, csak van ez a röpködés, van a pókfonál, van a szerelem fonala, érzelmi tériszony, sok-sok vicces beszólás, és egy kis világmegmentés. És ezt a kellemes száguldást simán hozta a Pókember: Idegenben, ami önmagában is élvezhető, nem kell megnézni hozzá a Marvel univerzum agymosott evangéliumát, sőt, azt is megtudhatjuk, hogy mit gondol egy átlag amerikai az európaiakról. Valószínűleg számukra egy hűtőmágnes-gyűjtemény a frigón, ennél többet gondol mondjuk Velencéről vagy Prágáról Bogyó és Babóca is, igaz, ott a legnagyobb probléma az, hogy a szarka lopta-e el a süteményt, a Pókemberben pedig Tony Stark funky-military szemüvegét kell visszaszerezni.