Pesti Srácok

Augusztus 20. - Kenyéráldás lesz ma a Mesterségek Ünnepén

Augusztus 20. - Kenyéráldás lesz ma a Mesterségek Ünnepén

A több évszázados hagyományt felelevenítve a Mesterségek Ünnepén a mesterek díszes aratókoszorús felvonulással és kenyéráldással köszöntik ma Szent István ünnepét. A népviseletbe öltözött mesterek, zenészek és táncosok a budapesti Szent György térről indulnak 9 órakor a Szent István térre, ahol 9 óra 30 perckor ünnepélyes kenyéráldást tartanak.

MTI

A Budavári Palotában a 33. Mesterségek Ünnepén mintegy ezer kézműves mester mutatkozik be. Az esemény idei kiemelt témája a lábbelikészítés, díszvendége pedig Japán. A ma záruló rendezvényen egész napos színpadi programok, mesterség-bemutatók és népi játszóházak várják a látogatókat. A Japán és Magyarország között 150 éve létesített diplomáciai kapcsolat évfordulója alkalmából a rendezvény díszvendége a távol-keleti ország. A japán mesterek segítségével a látogatók megismerkedhetnek a kimonókkal, legyezőkkel, japán lábbelikkel, kerámiákkal, a japán dobbal, a furosiki batyuval és a kokesi babával, megtanulhatnak japán ecsettel írni, papírt hajtogatni, megkóstolhatják a japán ételeket és italokat.

Első alkalommal nyitotta meg kapuit a folkkocsma karaokéval, mesemondókkal, énektanítással és táncházzal. Kiállításon mutatkoznak be az UNESCO szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékén szereplő közösségek, a matyók, a mohácsi busók és az idén a listára felkerült kékfestő műhelyek is. A rendezvényen keddig népzenészek, énekesek, mesemondók és néptáncosok lépnek színpadra. A 33. Mesterségek Ünnepe kiemelt témája a lábbeli, ezen belül pedig a szegedi papucs, ehhez kapcsolódva kiállítások, divatbemutatók láthatók. Az érdeklődők elleshetik a cipészmesterek titkait és az is kiderül, hogyan értelmezik újjá a hagyományos lábbeliket kortárs, magyar cipőtervezőink. Érkeztek cipőkészítők többek között Izlandról, Spanyolországból és Törökországból, valamint bemutatkozik a világ legjobb cipésze címmel rendelkező mester is.

PestiSracok facebook image

Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?