Pesti Srácok

Díjat nyert Szabó Réka dokumentumfilmje a Szarajevói Filmfesztiválon

Szabó Réka A létezés eufóriája című dokumentumfilmje nyerte el a Szarajevói Filmfesztivál emberi jogi díját csütörtök este. A szakmai programokon öt készülő magyar filmet, filmtervet is díjaztak.

MTI

A fesztivál versenyprogramjában 16 dokumentumfilm indult, ezek közül választotta ki a nemzetközi zsűri a díjazásra érdemes alkotásokat.

PestiSracok facebook image

Az egészestés dokumentumfilm a Tünet Együttes Szabó Réka rendezésében 2015-ben bemutatott, Sóvirág című táncszínházi előadásának próbafolyamatát követi végig. A dokumentumfilm a közelmúltban nagydíjat nyert a Kritikusok Hetén Locarnóban, a magyar mozikban pedig szeptember 12-étől lesz látható.

A létezés eufóriája Szabó Réka első egészestés filmje, amelyet az Árnyékfilm (2010) és a Gyászfilm (2014) című rövidfilmek után rendezett.

A dokumentumfilmek kategóriájában a legjobb alkotásnak járó Szarajevó Szíve elismerést az azerbajdzsáni-osztrák koprodukcióban készült When The Persimmons Grew (Amikor a datolyaszilvák nőttek) című film nyerte el.

A játékfilmek között a legjobbnak a boszniai-holland koprodukcióban készült Take Me Somewhere Nice (Vigyél valami szép helyre) című alkotás bizonyult. Ena Sendijarevic filmje egy fiatal lány utazását mutatja be, aki Hollandiából Boszniába megy, hogy meglátogassa beteg édesapját, akivel korábban soha nem találkozott.

A legjobb színésznek járó díjat a grúz Levan Galbakhianinak, a legjobb színésznőnek járó elismerést pedig a bolgár Irina Jambonasznak ítélte oda a Ruben Östlund svéd rendező vezette zsűri.

A Nyugat-Balkán egyik legjelentősebb fesztiváljának különböző díjaiért 53 alkotás - 9 játékfilm, 16 dokumentumfilm, 14 rövidfilm és 14 diákfilm - indult. A rendezvény szakmai programjain öt készülő magyar filmet, filmtervet is díjaztak.

A Magyar Nemzeti Filmalap tájékoztatása szerint az alap inkubátorprogramjában készülő, A legjobb dolgokon bőgni kell című filmért az alkotók, Grosan Cristina rendező és Stalter Judit producer (Laokoon Filmgroup) a szarajevói fesztivál szakmai programja, a CineLink Work in Progress 50 ezer euró értékű utómunkadíját nyerték el, amely a Post Republic stúdió felajánlása.

Szintén a filmalap inkubátorprogramjában készül az első magyar egészestés animációs dokumentumfilm, Csáki László Kék Pelikán című alkotása. A kilencvenes évek nemzetközi vonatjegy-hamisítási lázát bemutató filmterv a Best Pack&Pitch díjat kapta meg Szarajevóban. Mikulán Dávid és a Nagyi projektet jegyző Révész Bálint Kix címmel készülő dokumentumfilmtervét a Docu Talent program zsűrije díjazta.

Két magyar nyertese is lett a Docu Rough Cut Butique elnevezésű programnak, amely már leforgatott, de még utómunkafázisban lévő dokumentumfilmeket mutat be a szakmabelieknek. Kőrösi Máté Dívák című alkotása a 2000 eurós pénzdíjjal járó Cat&Docs elismerést kapta meg, míg Dér Asia és Haragonics Sára Egy nő története munkacímű alkotása a DOK Leipzig, a rangos lipcsei dokumentumfilm-fesztivál díját nyerte el.

A tiszteletbeli Szarajevó Szíve díjat a 25. Szarajevói Filmfesztiválon Alejandro González Inárritu mexikói rendező, Pawel Pawlikowski lengyel rendező, Isabelle Huppert francia színésznő és Tim Roth angol színész vehette át.

Míg az első Szarajevói Filmfesztiválon, amelyet a boszniai háború idején, 1995-ben rendeztek meg, mindössze 37 filmet mutattak be, addig idén 56 ország alkotóinak 270 filmjét vetítették le.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.