Pesti Srácok

Kiállítás nyílt a Közlekedési Múzeum új épületének látványterveiből

A Közlekedési Múzeum új épületére kiírt nemzetközi építészeti tervpályázatra készült látványtervekből nyílt kiállítás szerdán Budapesten a Ganz Ábrahám Öntödei gyűjteményben, ahol a 13 döntős pályamű mellett az új épületnek otthont adó Északi Járműjavító és a múzeum történetével is megismerkedhetnek az érdeklődők.

MTI

Vitézy Dávid, a múzeum főigazgatója a megnyitón felidézte, hogy a magyar ipartörténet kiemelkedő örökségének számító egykori Északi Járműjavító területén létrehozandó új múzeumegyüttesre 2018-ben hirdettek nemzetközi építészeti tervpályázatot.

PestiSracok facebook image

A szeptember közepéig látható kiállításon a 13 döntős pályaművet, köztük az első díjat elnyerő világhírű Diller Scofidio + Renfro építésziroda látványterveit tekinthetik meg az érdeklődők. A nyertes pályamű az, amely a legjobban reflektál a múltra és jövőre egyaránt - tette hozzá.

Hangsúlyozta: a járműjavító Dízelcsarnoka egy olyan tér, amelyet ipari értékeivel, hangulatával együtt szeretnének megőrizni és múzeumként megnyitni a nagyközönségnek. Mint kiemelte, a több mint 120 éves múzeum hatalmas gyűjteménnyel rendelkezik, amely folyamatosan gyarapodik. Csak az elmúlt egy-két évben tucatszám gyűjtötték az újabb és újabb járműveket, a napokban Erdélyben például értékes Ikarusz-emlékeket találtak.

Felidézte azt is, hogy számos helyszín elemzése után jutottak arra a döntésre, hogy az új múzeumegyüttes a kőbányai Északi Járműjavító területén kapjon otthont. A főigazgató szerint az Északi Járműjavító egy különleges helyszín: barnamezős rozsdaövezeti terület, Budapest belvárosából ugyanakkor több közlekedési eszközzel is könnyen megközelíthető.

Mint rámutatott, az egykori járműjavító Eiffel-csarnokában már épülő Opera Műhelyházzal együtt egy új kulturális városnegyed jöhet létre számos új közterülettel, parkkal, sétánnyal és egy új vasúti megállóval. Az új épületegyüttes nemcsak kiállítótérként fog működni, az épületben - a tervek szerint - helyet kap archívum, könyvtár, és dokumentációs központ is. Emellett időszaki kiállításoknak, és különféle esti programoknak, fesztiváloknak is helyet ad majd. "Budapestnek egy örökségét nyitjuk meg újként" - hangoztatta Vitézy Dávid, hozzátéve: a kihasználatlan területet újra élővé és vonzóvá tudják tenni a budapestiek és a turisták számára is.

Érdeklődők a Közlekedési Múzeum új épületére kiírt nemzetközi építészeti tervpályázatra készült látványtervekből nyílt kiállításon. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Erőss Zoltán építész elmondta, hogy Kőbányának ez a területe a vasút hőskorával kapcsolódik össze. Pest legrégebbi pályaudvara a Józsefvárosi állomás volt, amely az 1860-as években épült, majd később MÁV-vonallá vált. Az állomás vonzáskörzetébe svájci kocsigyártó műhelyek települtek be, később a Ganz gyár is idetelepült, majd az államvasutak gépgyártó (MÁVAG) részlege is ott gyártott mozdonyokat. Abban az időben ez az iparág vezető ágazat volt, a legkorszerűbb technológiákkal dolgoztak, de itt kapott helyet később a MÁV Északi Járműjavító részlege is - tette hozzá. A létrehozandó új múzeum ezekhez a történelmi gyökerekhez nyúl vissza, ezt a miliőt idézi majd meg - emelte ki az építész.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.