Pesti Srácok

Törökország szigorított az internet hatósági ellenőrzésén

Törökország megszigorította az internetes műsorszórás szabályozását, lehetővé téve egyebek mellett a Netflix hatósági ellenőrzését - jelentette a BirGün török ellenzéki napilap a csütörtökön megjelent hivatalos közlönyre hivatkozva.

MTI

Az előírás szerint a török médiahatóság, a Rádió és Televízió Legfelsőbb Tanácsa (RTÜK) engedélye nélkül például a Netflix, továbbá a török puhutv vagy a BluTV sem folytathat streamingszolgáltatást. A szabályozás értelmében az érintett külföldi cégeknek leányvállalatot kell alapítaniuk és adót kell fizetniük Törökországban. A Netflix közleményben reagált a török lépésre. Hangsúlyozták: szorosan tartják magukat az előíráshoz, Törökország számukra nagyon fontos piac, ezért továbbra is biztosítani akarják előfizetőiknek a kényelmes hozzáférést a tartalmakhoz. Faruk Bildirici, a legfőbb török ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) egyik médiahatósági delegáltja a BirGünnek nyilatkozva azt mondta: helytelen ellenőrizni vagy korlátozni ezeket a tartalmakat, ha az emberek saját belátásuk szerint pénzt adnak érte.

Ilhan Tasci, a CHP egy másik RTÜK-delegáltja a T24 török hírportálnak úgy fogalmazott, hogy a szabad műsorszórás területének tekintett internetes műsorszórás is a jelenlegi elnyomó rendszerbe olvad. "Jönnek a napok, amikor majd a Netflix-tartalmakat is kisípolják" - hangoztatta. Többmilliárd videót képtelenség ellenőrizni, ezért a beérkező panaszok alapján fognak eljárni a hatóságok - mutatott rá, hozzátéve, hogy miután a bejelentések forrása sejthető, a mozgástér akkora lesz, amekkorát a kormányzat meghatároz. Tasci véleménye szerint a szabályozás tele van homályos részekkel. A BirGün a csütörtöki hírről szóló beszámolójában rávilágított: az iszlamista-konzervatív török kormánypárthoz közelállók úgy látják, hogy az internet megrontja az erkölcsüket. A Yeni Akit török kormányközeli napilap csütörtökön azt írta, hogy a Netflix homoszexuális propagandát folytat.

A Sözcü legfőbb török ellenzéki újság úgy tudja, hogy a szigorítás következtében a török médiahatóság akadályozhatja a hozzáférést adott internetes sorozatok kifogásolt epizódjaihoz. A török parlament még 2018 márciusában szavazta meg azt a törvényt, amely az internetes műsorszórást az RTÜK ellenőrzése alá vonta. A jogszabály értelmében az a médiaszolgáltató, amely a tartalmait interneten keresztül is vagy kizárólag csak az interneten keresztül akarja közvetíteni, az RTÜK-től köteles engedélyt kérni. Ugyanezt az eljárást kell követnie azon felületek üzemeltetőinek is, amelyek szeretnék átvenni az engedélyezett műsorszolgáltatók adásait.

A török hatóságok a korábbi években több internetes közösségi oldal, köztük a Facebook, a Twitter és a YouTube blokkolását is elrendelték már. A Wikipédia 2017 áprilisa óta nem elérhető az országban. A 2016. július 15-ei puccskísérletet követően a török kormány terrorpropaganda címén csaknem másfél száz újságírót börtönbe záratott, és hasonló nagyságrendben sajtóorgánumokat szüntetett meg. Az Európai Unió több vezető politikusa, valamint emberi jogi szervezetek azzal vádolták Recep Tayyip Erdogan török államfőt, hogy ürügyként használta fel az incidenst az ellenzéki hangok elnémítására.

PestiSracok facebook image

Kép: Turkey Purge

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?