Pesti Srácok

Cseszd meg, szeretlek! – Lana Del Rey Fuckin Norman Rockwell című új lemezéről

Lana Del Rey immár ötödik nagylemezének vitorlázós idillt ábrázoló borítóján úgy néz ki, mintha egy Insta app segítségével 12 évesre állította volna át az arcának jellegzetes vonásait, de nem, a művésznő 1985-ben született, miközben a dalai azt sugallják, hogy valamikor a jazz korszakban és a negyvenes évek film noir fénykorában rögzítette volna. A FuckinNorman Rockwell című album első hallásra ugyanolyan, mint az ezt megelőző három, azaz kellemes biztonsági játékok, amelyek nem érik el az első, a 2012-es Born to Die revelációját.

PZL - 061.hu

Ugyanakkor annyi vigasztalót mindenképpen le kell írnunk, hogy talán ez a bemutatkozó album utáni második legjobb lemeze. Miközben látszólag ugyanaz a szenvelgős, noir filmes minimalizmust járatja csúcsra, mint a korábbi lemezein, csak annyi különbséggel, hogy ihletettebbek a dalok, némiképp melodikusabbak, és talán a kreatív potenciál is több bennük. Egy-egy szétzongorázott dal Nick Cave The Boatman's Call című lemezét is eszünkbe juttathatja, csak míg Lana egyetlen regiszterben mozog otthon, addig Cave mindent tud a rock and rollról, talán többet is mint kéne. Lana viszont csak annyit, amennyiből fel tudta építeni azt az indie-popos szubzsánert, ami Kylie Minogue lehetett volna, ha a Where the Wild Roses Grow feléneklése után Nick Cave a szárnyai alá veszi.

PestiSracok facebook image

A Fuckin Norman Rockwell kiérlelt melankóliája, intim, de mégis esztrád-popos nagyszabása, és rádióbarát popzenével való összekacsintása ugyebár a szokásos receptúra, mégis valahogy minden jellegadó motívumában valamivel jobb, mint a Ultraviolence (2014), a Honeymoon (2015),ésa Lust for Life (2017), hiszen ezek a lemezek inkább csak felvillanttották a jó lemezek lehetőségét, de albumonként 2-3 igazán jó dalt tudtak felmutatni, ugyanakkor a Fuckin Norman Rockwell úgy ahogy van, kellemes. Nincsenek rajta olyan nagy slágerek, mint az első lemezen a Video Games, a címadó Born To Die, a Blue Jeans, a Summertime Sadness vagy a National Anthem, de tele van majdnem-slágerekkel, így aztán akár a be nem teljesült szerelem fájdalmas metaforái is lehetnének.

https://www.youtube.com/watch?v=qolmz4FlnZ0

Az album első kislemezei, a Mariners Apartment Complex és a Venice Bitch már 2018 szeptemberében megjelentek, Del Rey 2019-ben publikálta a Hope Is a Dangerous Thing for a Woman Like Me to Have – but I Have It és a Doin' Time című slágereket, tehát most szépen összegyűjtötte a dalait, nem szórta úgymond el filmzene albumokra, EP-re, ahogy tette azt a Born To Die idején, megmutatva hogy bármikor képes első osztályú slágert írni. Nos, nem tud bármikor, ki kell érlelnie, és ezúttal volt türelme várni és összegyűjteni egy adott periódus legjobb dalait, az olyanokat, mint ezek a kislemezslágerek vagy éppen a Fuck It I Love You. Itt jegyezzük meg, hogy majdnem minden coveren látható egy közlekedési eszköz, sportkocsi, lakókocsi, teherautó, busz... A Fuckin Norman Rockwellen vitorlást látunk. Az biztos tehát, hogy Lana meghívott minket egy újabb utazásra, ahol az úticél mindig ugyanaz: bejárni a lelki sérüléseinek térképét.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.