Pesti Srácok

Magyar nap Katowicében

A második világháborús lengyel menekültek magyarországi befogadásának 80. évfordulójáról emlékeznek meg a sziléziai vajdasági központban, Katowicében, ahol vasárnap 10. alkalommal rendezik a Magyar Napot.

MTI

Körmendy Adrienne, a krakkói magyar főkonzul felidézte: a katowicei Magyar Napot először 2010 februárjában tartották meg, akkor a katowicei Zeneakadémián a lengyel és a magyar államfő jelenlétében post mortem a legmagasabb lengyel állami kitüntetéseket adományozták a lengyel menekülteket segítő idősebb Antall Józsefnek, valamint a lengyel menekültek vezetőjeként zsidókat mentő, sziléziai származású Henryk Slawiknak. Az idei Magyar Napot a második világháború kitörésének és a lengyel menekültek befogadásának 80. évfordulójához, valamint "a lengyel Wallenbergnek" is nevezett Slawik halálának 75. évfordulójához kötik. Idősebb Antall József munkatársát és barátját Magyarország 1994. márciusi német megszállása után letartóztatták, megkínozták, elhurcolták, majd 1944. augusztus 23-án Mauthausenben felakasztották.

PestiSracok facebook image

A Magyar Nap alkalmából Katowicében már kedden megnyílt A magyar-lengyel barátság 1000 éve című, a BP-Art társulás köréhez tartozó művészek alkotásaiból a magyarországi Waclaw Felczak Alapítvány támogatásával összeállított vándorkiállítás. A vasárnapi ünnepségeket a katowicei székesegyházban a Wiktor Skworc érsek által bemutatandó szentmise nyitja meg. Az istentiszteleten megszentelik a krakkói magyar főkonzulátus kezdeményezésére a magyarok által adományozott Szent László-képet, amelyet később a város Murcki negyedében lévő Jézus Szent Szíve-templomban helyeznek el. A kép a hála jele azért, hogy Murcki lakosai évtizedeken át önként gondozták a szovjet katonák által 1945-ben kivégzett 29 magyar katona sírját. A katonák síremlékét nemrégiben újították fel. Vasárnap este a Lengyel Rádió Nemzeti Szimfonikus Zenekara (NOSPR) katowicei koncerttermében A lengyelek a magyaroknak címmel szimfonikus hangversenyt rendeznek. Lengyelország legkorszerűbb és legjobb akusztikájú koncerttermében a NOSPR lengyel zeneművek mellett Liszt Ferenc 2. Magyar Rapszódiáját adja elő Lukasz Borowicz karmester vezényletével.

Kép: Fortepan

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.