Barátságtalan arcot kérünk! – A Joker című filmről

Sokan minden üzenetük mellé odatesznek egy smiley-t, van, hogy a közlekedési lámpa sárgája is mosolyog, a rave korszakban még az extasy tablettákon is ott volt a smiley-vigyor, viszont egészen ritka az, amikor az ember saját magának készít vigyori szájat. Kivéve, ha Jokernek hívják, mert akkor simán megteszi. Kell hozzá néhány rossz vicc, például az, hogy a gazdagok még gazdagabbak lesznek, a szegények még szegényebbek, kell hozzá a társadalom közönye, és kell hozzá egy rúzs, vagy a majdnem ilyen hatékony eszköz, a kés.

PZL – 061.hu

Joker az elején főleg a rúzst használta, végül a pisztolyt is. Todd Phillips Joker című eredetmozijában a bohóc magánszámát úgy hívják bosszú, más szóval: gyilkolás. Joker egy a periférián vegetáló középkorú férfi, aki bohócnak öltözve reklámoz üzleteket, tehát a vesztesek, azaz a szendvicsemberek egyenruháját hordja. Az esetében ez a bohócgúnya, másnak egy dínódressz, kinek mi. Családja nincs, beteg anyját ápolja, és csak arra vágyik, hogy egyszer előadjon egy kabarétréfát. Persze humora, előadói készsége zérus, de szerencsére ott a maszk, és az ormótlan ornátus, ami mindent eltakar. És ott egy város, Gotham City, amely nem takar el semmit, minden ki van hordva a nyilvánosság terébe, főleg a közüzemi szemét, azaz a mi közös mocskunk, a közönyünk. Ez a monokróm városi táj köszön vissza a Taxisofőrben, a Nolan Batman-trilógiájában, a Sin Cityben, ugyanez a téboly A rettegés fokában vagy az Összeomlásban, mégis: nem az a lényeg, hogy milyen motívumokból áll az intarzia, hanem hogy nem borul fel a bútor, és hát pont az a lényege ennek a bútornak, hogy tele van emlékekkel.

A filmben annyi az idézet, hogy szinte leterheli a filmet, de az, hogy mégis élvezhető, elsősorban Joaquin Phoenix őrült bohócának köszönhető, akinek bizonyára ez élete jutalomjátéka, annak ellenére, hogy a Gladiátor óta azért több remek szerepet is megkapott a sorstól. Persze, tegyük hozzá, hogy ha valaki épp az őrület fázisait mutatja be, azt nehéz eszköztelenül, de meggyőzően lejátszani, így aztán érthető, hogy a legtöbb művész túlgondolja a figurát, de Phoenix pont annyi modort visz bele, ami ahhoz kell, hogy megszólaljon a némileg a hetvenes évek eleji glamrocksztárra emlékeztető szerep. Nyilván nem véletlen Robert De Niro meghívása Murray Franklin szerepére, hiszen De Niro már többször is eljátszotta a bekattant kisembert, és épp eleget idézi Todd Phillips A rettegés fokát, a Taxisofőrt vagy A komédia királyát, mégis: a Joker önálló univerzum lett, amelyben Gotham City pont olyan, mint Joker lelki sérüléseinek a térképe.

https://www.youtube.com/watch?v=gpR7sWSD7iM

Mivel Phoenix empatikusan hozza a magára hagyott, kiszolgáltatott kisembert, a néző sokáig rokonszenvezik vele, drukkol neki, mígnem aztán komolyabb fordulatszámra kapcsol az őrülete. A Joker valójában nem képregénymozi, hanem művészfilm, a Hildur Guđnadottir hipnotikus zenéjére vágott költői erejű városképek ugyanazt a nyugtalanító erőt mutatják meg, amit Joker tekintetében látunk, a hetvenes évek végének alternatív New York-ját, a bűn városát, amit Lawrence Sher operatőr olyannak mutatott, mintha csak egy 1979-es Grandmaster Flash ősvideót látnánk. Jack Nicholson, Jared Leto és Heath Ledger után egy igazi, emberközeli, valóban szerethető gonoszt látunk. We Are All Clown – láthatjuk egy gazdagok elleni tüntetés transzparensén. És persze, mindannyian bohócok vagyunk, de van, aki jobban.