Pesti Srácok

Rádióbarátság extrákkal –Taylor Swift Lover című lemezéről

Szeretőnek lenni alapvetően nem egy hálás szerepkör, hiszen a szeretőt alapvetően csak kihasználják, így aztán tökéletes metaforája lehet a popbiznisznek, amelynek vagy nyertese vagy áldozata Taylor Swift. Nos mindkettő. Erről is szólhatna az új lemeze, a Lover, de alapvetően azért itt a szokásos szemét pasi és jófej csajszi a felállás.

PZL – 061.hu

Mivel a tíz Grammy-vel rendelkező Taylor Swift az itt és most pop első számú előadója és egyben influenszere is, ezért ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy mik a trendek a kereskedelmi popzenében, legegyszerűbb, hogy szellemi talajmintát veszünk az éppen aktuális lemezéből. A Lover valójában azzal hozza zavarba a hallgatót, hogy a lemezen nem talál semmit, a szélsőértéknek nevezhető, még maga az évődő, buja cím lehet a leginkább felkavaró, de az album nem váltja be ezt. A 61 éves Madonna Madame X-e ezerszer radikálisabb, mint a kislányos és arisztokratikus Swift, így aztán egyetlen mentor guru és producer sem tudná megfejteni, hogy Ed Sheeran-nel együtt miért pont ők a pop nevű globális üzletág legsikeresebb előadói.

PestiSracok facebook image

Ok, Swift legalább helyes, a High Scool Musical korosztály számára nyilván ő a tökéletes csaj, aki úgy néz ki, mint egy jól nevelt kóristalány, de jobb ha nem nézzük meg mit rejteget a régi plüssei mögött. A lemezen nem találunk egyetlen olyan hangmintát, olyan produceri gesztust, ami úgymond előremutatna, az album biztonsági játék, meglepően sok akusztikus hangszerrel, de ami a legnagyobb probléma, hogy nincsenek rajta olyan slágerek, amilyeneket még 1985-ben B. Tóth László simán kiválasztott a magnósok számára a Poptarisznyában. Olyan ajánlatot hallunk, amelyeket azért írtak, hogy slágerek legyenek, és azok is, de nincsenek rajta akkora számok, hogy majd azokkal jellemezzük húsz év múlva 2019-et.

https://www.youtube.com/watch?v=FuXNumBwDOM

Oké, nem rossz a You Need To Calm Down, az I Forgot That You Existed című, de akkor is azt kell mondjuk, hogy hiányzik három mindent vivő kislemezdal a lemezről. A kellemes, tömegnövelő számok megvannak, de a Panic! At The Discóból ismert Brendon Urie-val előadott ME is inkább csak majdnem-sláger. Na jó, ez a dal lehet, hogy kiakasztja majd a wurlitzereket, de egy olyan albumról beszélünk, amelyre 18 számmal készültek, és dollármilliókat költöttek az elképesztően színes és egyébként izgalmas klipekre...Akkor meg miért nem tudtak leszerződtetni valami dalszerző kisiparost, aki szakmányban gyártja a fél világnak a No.1-es slágereket. Ha szerető vagy, mindig csak második lehetsz, Taylor Swift viszont nem lehet második, az nem áll jól neki.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?