Pesti Srácok

Eddig kiadatlan George Michael-dal jelent meg

Egy eddig kiadatlan George Michael-dal jelent meg szerdán. A This Is How (We Want You to Get High) című felvételt 2012-ben, az énekes utolsó stúdiómunkája során rögzítették.

MTI

A szám egy szöveges videó kíséretével jelent meg és a héten a magyarországi mozikba kerülő brit-amerikai romantikus vígjáték, a Múlt karácsony (Last Christmas) végefőcímdala is.

PestiSracok facebook image

A 2016 decemberében, szívbetegségben 53 évesen elhunyt George Michael minden idők egyik legsikeresebb énekese volt. Előbb a Wham! duó tagjaként, majd szólóelőadóként dolgozott. Egyedülálló karrierje során mintegy 120 millió albumot adott el, hét felvétele a brit slágerlisták első helyére került, lemezeiért három Brit Awards- és két Grammy-díjat vehetett át. Az új dal szövegét is George Michael írta, ebben társadalmi problémákat feszeget a rá jellemző önostorozással és csavaros humorral.

https://www.youtube.com/watch?v=M1kWLPGUKcs

George Michael egyik leghíresebb dala a Last Christmas volt, amelyet a Wham!-mel vitt sikerre 1984-ben. A sors különös fintoraként éppen karácsony napján hunyt el, a most mozikba került Múlt karácsony című film zenéjéhez pedig tizenkét szólódalát és három Wham!-számot használtak fel. Az énekes életéről 2017-ben George Michael: Freedom címmel dokumentumfilmet mutattak be, a narrátor a néhai sztár volt.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.