Pesti Srácok

Káel Csaba: Nem a nagy történelmi tablók az igazán érdekesek, hanem egy-egy személyiség sorsa

Káel Csaba: Nem a nagy történelmi tablók az igazán érdekesek, hanem egy-egy személyiség sorsa

A magyar film legnagyobb problémájára - a szűk piac szabta lehetőségekre - adott új válasz azoknak az országoknak a piaca lehet, akikkel közös történelmünk és kultúránk van - mondta a Mandinernek Káel Csaba. A magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos közeljövő stratégiai irányát a V4-es országokkal való szoros forgalmazási és művészi együttműködésben jelölte meg a hetilapnak adott interjújában.

061.hu

PestiSracok facebook image

- mondta kiindulópontként a kormánybiztos. Arra az újságírói kérdésre, hogy milyen összetevőkből következhet jó, széles körben fogyasztható történelmi film a következő választ adta:

A kormánybiztos kiemelte, hogy a személyes megközelítést tartja fontosnak, mert az embereket ugyanis mindig a sorsok érdeklik. Nem a távolságtartással megrajzolt, nagy történelmi tablók az igazán érdekesek, hanem egy-egy személyiség karaktere, sorsa, annak bemutatása, hogyan győz vagy bukik el - hangsúlyozta.

Elmondta, hogy nem szívesen ragad ki konkrét történelmi eseményt, amelyet a mozivásznon látna,

Forrás: Mandiner hetilap, I. évfolyam/II.szám/2019.11.21-28
Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.