Pesti Srácok

történelmi film

Kásler Miklós a PS-nek: Az önazonosságunk alapja, hogy rendet tegyünk a történelmünkben! (Interjú)

PPestiSrácok.hu Arcok 2018 november 30.
"A magyarság eredetét kutató különféle tudományágakban nagyon jelentős eredmények születtek a közelmúltban. Ám elbeszélnek egymás mellett a tudósok, relativizálják a másik bejelentéseit. Ezért is áll fel januárban a Magyarságkutató Intézet, amelynek feladata az lesz, hogy összegezze a tudományos eredményeket a rendívül nagy közérdeklődéssel övezett témában" - mondta a PestiSrácok.hu-nak adott nagyinterjúban Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Leszögezte: nem kedveli a tudományos véleménydiktatúrát. Minden felvetést cáfolni, vagy bizonyítani kell, így akár vissza lehet térni a magyarság hun eredetére vonatkozó, a XIX. század közepéig uralkodó nézetre is. Kásler Miklós szenvedélyesen beszélt arról, hogy a magyarok történetének mely hősies epizódjait tartja a legfontosabbnak, mit és hogyan jelenítene meg akár történelmi filmek formájában is a széles közönség előtt. Elárulta azt is, hogy nagy bejelentések várhatóak a kulturális és oktatási politikában, a változások a nemzeti önazonosság-tudatunk erősítését szolgálják majd. Beszélt a kormány által részben a héten elfogadott egészségügyi reform részleteiről, arról például, hogy miként fogják szétválasztani a privát és állami ellátást. "Az átalakítás az egészségügy minden területét érinti, de azokon kívül, akik a tilosban járnak, a gyógyítóknak és a betegeknek is a javát szolgálja majd. A gyógyítás ugyanis hivatás és nem üzlet" - fogalmazott interjúnkban a miniszter.
Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.