Pesti Srácok

Áttört a hallgatás fala: „Az adófizetők pénzéből profi népbutítás folyik Andy Vajna filmalapjánál”

null

Áttörte a hallgatás falát a Magyar Nemzeti Filmalap történelemhamisító, nemzetgyalázó visszaélései körül Deák-Sárosi László filmesztéta, aki a szakma elismert tagjai közül elsőként szólalt meg a Hunyadi-film forgatókönyvének kiszivárogtatását követő botrányban. Deák-Sárosi a PestiSrácok.hu-nak elmondta: a kritikusok sem veszik észre, hogy az adófizetők pénzéből profi népbutítás folyik az Andy Vajna által vezetett Magyar Nemzeti Filmalapnál, külföldi segítséggel. „A globalomarxisták teljesen uralják a rendszert, ravasz pszichológiai manipulációt alkalmaznak, pontosan tudják, hogy mit és miért csinálnak” – fejtette ki. Cikkünkben megszólal Poór István filmrendező is, aki a New York-i Egyetemen tanulta ki a szakmát, majd Hollywoodban élt húsz évig, ott működtetett színiiskolát. Elmondása szerint Andy Vajna lesöpörte a Wass Albert regényéből, a Funtinelli boszorkányból írt filmtervét, mert " Wass nem kaphat nála támogatást", míg a Hunyadi-film katasztrofális forgatókönyvét író Hegedűs Bálint Poór forgatókönyvét javíthatatlanul rossznak minősítette. Riportunkból a botrányok előzményét is megismerhetik.

Borgiák, Tudorok, Róma, Vikingek, Szulejmán, A palota ékköve – külföldön már nagyívű kosztümös sorozatok is divatba jöttek az egész estés történelmi filmeken túl, nekünk viszont semmi ilyesmi nem jut már évtizedek óta, holott a történelmünk hihetetlenül gazdag alapanyagot kínál. És a Magyar Nemzeti Filmalap tevékenységét elnézve nem is nagyon számíthatunk a helyzet változására, ellenben a magyar történelem egyes szakaszait bújtatva becsmérlő darabokra annál inkább.

Honfoglalás 12 lovassal

Nálunk nem készül kosztümös sorozat a Hunyadiak vagy az Árpádok az ország sorsát is meghatározó családi történetéből, nem dolgozzák fel igényes filmben a történelemkönyvekben félremagyarázott kalandozásokat, a pozsonyi csatát, Nagy Lajos uralkodását, Erdély aranykorát. De még olyan ziccerek is kimaradnak, mint egy-egy jó történelmi akciófilm például Bottyán Jánosról vagy Görgey Artúrról. Ehelyett fél évszázada az Egri csillagokat meg A kőszívű ember fiait nézzük. Aztán a Kárpát-medencei fennállásának ezerszázadik évfordulóját ünneplő Magyarországnak 1996-ban mindössze egy fapados költségvetésű filmre futotta, amelynek a zenéje az egyetlen maradandó értéke. Nagy szerepe volt abban a Honfoglalásnak, majd a Sacra Coronának, hogy a magyarok már el is kezdtek lemondani a történelmi filmekről. (Természetesen tudjuk, hogy leginkább a Horn-kormány ármánykodása vezetett a filmek büdzséjének radikális megkurtításához, ám kérdés: érdemes volt-e ilyen feltételekkel elvállalnia a forgatást Koltay Gábornak.)

PestiSracok facebook image

Pedig óriási igény lenne a minőségi alkotásokra ebben a műfajban, hiszen a magyarok tisztában vannak vele, milyen gazdag történelmük van, és szeretnek is büszkének lenni rá. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a 2010-es kormányváltás és az annak következményeként fokozatosan zajló valódi rendszerváltás tömegekben keltette fel a reményt, hátha most majd tényleg jut pénz, szándék és képesség minőségi magyar történelmi filmekre. Olyanokra, amelyekben a főhős valóban szerepel, nem csak néz, amelyekben a csatát nem öt statiszta vívja, és amelyek láttán kihúzhatjuk magunkat, mert nem a nemzeti büszkeségünk letörésén dolgoznak. És persze olyanokra, amelyekben nem tompa visszhang a beszéd, nem életlen a kép, nem lóg be fentről a mikrofon, nem ripacskodva ordibálnak a szereplők, mint valami ócska kabaréjelenetben, hanem tisztán látni és hallani mindent, izgalmasak a kamerabeállítások, izgalmas a dramaturgia, jók a színészek. Egyszóval olyan profi munkák, amilyet a külföldi filmektől és sorozatoktól megszoktunk.

Átszellemülten néző magyar vezérek – ennyire volt képes a filmiparunk (kép forrása: filmkatalogus.hu)

Hősök helyett érzékenyítés, történelemhamisítás és magyargyalázás

Miközben a műszaki alapelvárásokat mostanra már többnyire sikerül megugrani, a történelmi filmek nálunk még mindig furcsa módon torzulnak és torzítanak – erről tanúskodnak a leendő Hunyadi-filmről kitudódott részletek. A megismert forgatókönyv alapján Hunyadi-filmnek nevezni is túlzás, pedig a híres törökverő hősünkről szóló film igénye eleve Bán Mór óriási sikerű könyvsorozata miatt jelent meg a közbeszédben, de tudomásunk szerint több, más alapon nyugvó, ígéretes filmterv is az asztalfiókokban várja a sorát, érdeklődés híján. Bán Mór és népes olvasótábora is tisztában van vele, hogy a Hunyadiak általa megírt és megírandó története nemhogy filmre, de sorozatba kívánkozik. Ehhez képest a Magyar Nemzeti Filmalap lesöpörte az asztalról ezeket a terveket, és saját forgatókönyv-fejlesztési igazgatójára, Hegedűs Bálintra bízta a zsíros munkát, azaz a hétmilliárd forint költségvetésű film megírását. Csak az előkészítésre 91 millió forintot fizettek ki, miközben más ennyiből tévéfilmet forgat.

A nándorfehérvári ostromról szóló filmben így Hunyadi János és Kapisztrán János is háttérbe szorulna, és egy fiktív testvérpárt állítanának a középpontba, akik a magyar, illetve a török oldalon harcolva, valamint egy szerelmi háromszögben is ellenségekként találkoznak. Ezen felül még olyan, teljesen alaptalan, de a jelenkor sokszínűség-propagandájába illeszkedő történelemhamisítások is beleférnének a Filmalap vezetői szerint, mint a lovári pattantyúsok (tüzérek – a szerk.), horvát huszárok és héber tüzérek felbukkanása. Esetleg még néhány eszperantó számszeríjász, LMBTQ aknász meg birodalmi lépegető is feldobhatná a nándorfehérvári csatát, ha már ennyire el lehet rugaszkodni a valóságtól.

És hogy miért kell háttérbe szorulniuk az eredeti hősöknek? Hunyadi János így lelkesítette katonáit az ostrom idején:

Az itáliai szerzetes, Kapisztrán János pedig így szólt az általa vezetett keresztesekhez, amikor nem tudta visszatartani az eleinte öngyilkosságnak látszó rohamukat, és ezért inkább az élükre állt:

A kereszténység hangsúlyozása nem túl jó ómen a Filmalapnál (Hunyadi János és Kapisztrán János a nándorfehérvári csatában Joseph Brenner festményén)

És valóban, a keresztesek fanatikus rohama végül kulcsszerepet játszott a győzelemben. Az ilyen, keresztény szellemiségre épülő hőstörténet helyett tehát egy történelemhamisító, szirupos drámát képzeltek el a Filmalapnál. Olyat, ahol még Dugovics Titusz is valójában egy janicsár, aki magyar származása révén árulóvá válik, és átáll a magyarokhoz. Érdekes, hogy az idegen vendégmunkásokért amúgy rajongó forgatókönyvíró ezt a húzást éppen nem románokra bízná.

A saját pénzünkből vesznek minket hülyére?

Mindennek a megrendezését a kommunista rendszerbe jól beágyazott filmes családból származó, magyargyűlöletből most is levizsgázó Szász Jánosra bízták a filmalap döntnökei. A nevezett döntnökök a „véletlenül” ugyancsak kommunista családból származó Havas Ágnes és Kovács András Bálint – előbbi a szovjet televízió magyar munkatársa, majd balliberális tévés körök embere volt, utóbbi pedig apja révén Aczél György mellett tanulta ki a kommunista filmcenzúra módszertanát.

Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója (fotó: origo.hu)

Deák-Sárosi László a PS-nek: Mindennapos a körmönfont manipuláció a Filmalapnál

Az ilyen finom, ám mégis hatásos öntudatromboló sugalmazások, mint a hősies, stramm törökök (hol van már a ronda, félszemű Jumurdzsák? – a szerk.) és árulásra hajlamos magyarok egyébként sem ritkák a Filmalap által finanszírozott kortárs filmekben – hívta fel a figyelmünket Dr. Deák-Sárosi László filmesztéta-zeneművész, aki példákat is sorolt a közelmúlt magyar sikerfilmjeinek körmönfont manipulációs technikáiból. Mint mondja, nemcsak a nézők, de a kritikusok sem veszik észre, hogy az adófizetők pénzéből profi népbutítás folyik, külföldi segítséggel.

– hangsúlyozta a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozó szakember, akit fél évvel a doktorálása után távolítottak el a Filmalaptól. Meglehet, hogy éppen az ilyen meglátásai miatt. Mint mondja, a Kincsemben egy teljesen fiktív történetszál dominál, ahol a főhős szerelembe esik apja gyilkosának a lányával. A burkolt üzenet, hogy az elnyomó, gyilkos hatalom embereit lehet ugyan utálni, de az ő gyerekeik már teljesen más történet, és velük szemben a bosszú helyett a szerelmet érdemes választani. Merő véletlenségből éppen az elnyomó, gyilkos kommunista hatalom embereinek gyerekei ülnek a Filmalapban, és döntenek arról, miből lehet film, és miből nem.

Kovács András Bálint, a Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. döntőbizottságának tagja, aki családi köteléke okán Kádár János kultúrdiktátora, azaz Aczél György térdén nevelkedhetett (fotó: Magyar Nemzeti Filmalap)

Rejtett ellen-országimázs

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László második nagy dobása, a Filmalap által 1,59 milliárd forinttal támogatott Napszálltabemutatója után csak azt emelték ki a kritikusok, hogy túl van bonyolítva a történet, ennél azonban több lapul benne Deák-Sárosi László szerint. A film – bármiféle alap nélkül – anarchista lázongókat vizionál a boldog békeidők virágzó Budapestjére, amelyet egyébként a hatalmaskodás és az önkényeskedés miatt nyomasztó közegként ábrázol. A film legvégén, az első világháború szörnyűségének bemutatásánál pedig még (Trianon százéves évfordulójára!) egy bűntudatkeltő szembenézés is jut a magyar nézőknek, amely egyben önigazolás Nemes-Jeles francia (!) forgatókönyvírójának:

- ezt a hétvégén Deák-Sárosi a Magyar Időkben fejtette ki bővebben, ITT.

A Liza, a rókatündér aranyos meséje kimondatlanul a Magyarországról elvágyódást közvetíti a néző felé, azt, hogy itt nem jó; a Saul fia utalásszerűen leárulózza a zsidó származású Sault, azaz Pál apostolt, a korai kereszténység legnagyobb hatású hittérítőjét; a Mindenki anarchiát hirdet egy olyan világot jónak beállítva, ahol annak is van joga a zsűri előtt énekelni, akinek nincs meg hozzá a tehetsége – sorjázta észrevételeit a PestiSrácok.hu-nak a szakember.

– jelentette ki.

Valamire kevés pénz sem jut

Eleve nagyon kevés olyan forgatókönyvíró, rendező és színész van Magyarországon, akikre rá lehetne bízni egy tisztességes szándékú, minőségi történelmi filmet, illetve általában a magyar filmgyártást – véli Deák-Sárosi László. Kiemelte, hogy a szakember- és a színészképzés is ugyanannak a balliberális, posztmarxista körnek a kezén van, így már a képzésből kiszorítják azokat, akik egészséges nemzeti érzelmet vinnének bele az alkotásokba, a leendő színészeket pedig „darabokra szedik” az egyetemen, és a saját világképük szerint „rakják össze” a tanáraik. Deák szerint sokkal nagyobb a baj, mint ahogy kívülről látszik, és egyelőre nem nagyívű magyar hősfilmeket érdemes várnunk, sokkal inkább a balliberálisoktól független képzést kellene biztosítani, hogy évek múltán legyen, aki megcsinálna egy valóban jó Hunyadi-filmet.

Dr. Deák-Sárosi László filmesztéta (fotó: dokk.hu)

Andy Vajna hallani sem akar Wass Albertről - mondja Poór István hollywoodi színésztanár-rendező

Hasonló véleményen van Poór István filmrendező is, aki a New York-i Egyetemen tanulta ki a szakmát, majd Hollywoodban élt húsz évig, ott működtetett színiiskolát. Ő hiába kért négymillió forintot Wass Albert népszerű regényének, A funtineli boszorkánynak a megfilmesítésére (a tervezett Hunyadi-filmnek csak a forgatókönyve ötször ennyibe kerül), végül saját vagyontárgyai eladásából szerzett pénzt a film erdélyi leforgatására, ottani amatőrök segítségével.

– mondta lapunknak Poór István, hozzátéve, hogy a Filmalap olyan filmeket támogat, amelyek a nézőt butítják, és semmi közük a magyar szellemi élethez.

– foglalta össze a helyzetet Poór, aki szerint semmi másról nem szól a dolog, mint óriási pénzeket tenni egymás zsebébe, és hülyíteni a magyarokat.Poór forgatókönyvét 2016-ban legjobbként díjazták egy Hollywood-i pályázaton és a londoni filmfesztiválon is kis híján bekerült a legjobbak közé, azonban a nándorfehérvári ostromról szóló film forgatókönyvét szerényen önmagának kiosztó Hegedűs Bálint szerint „azok ott (Hollywoodban) nem értenek hozzá”, és A funtineli boszorkány annyira rossz forgatókönyv, hogy nem is lehet rajta javítani. A film azóta nagy közönségsikerrel fut Erdélyben, de a Filmalap a magyarországi forgalmazását is gátolja.

A Filmalap által pénzelt filmek nagy része eltűnik a süllyesztőben

A szakma meg van félemlítve, mert csak egy helyről kaphatnak pénzt, és ha rosszat szólnak, akkor nincs több film – vázolta a finanszírozási körülményeket Poór. Mint mondja, az sem állja meg a helyét, hogy a Filmalap a fesztiválokon nyert magyar díjakkal érvel:

A Hunyadi-film forgatókönyvének kiszivárgását a Filmalap őszödi beszédének tartja Poór István, mert úgy gondolja, most végre kiderültek a Filmalap által finanszírozott filmek rendszerszintű forgatókönyvírási trükkjei. Poór határozottan kijelentette, hogy meg kéne szabadulni ettől a kommunista gyökerű csapattól, amely megszállva tartja a magyar filmgyártást és folyamatosan rombolja a magyar szellemiséget.

Kérdéseinkkel megkerestük a Magyar Nemzeti Filmalapot is, amint válaszolnak, frissítjük a cikkünket.

A vezető képen Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója, a Filmlapot a gyakorlatban irányító kultúrmaxista, posztkádári trojka vezéralakja, a szovjet állami televízió magyarországi munkatársa. A háttérben a Filmalap kirakat-elnöke, az örökifjú bulvársztár és nagyvállalkozó, Andy Vajna. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Helyesbítés

A cikk előtti információgyűjtés során félreértettük Poór István a fent látható székelyföldi filmpremieren tett kijelentéseit. Poór utólag felhívta portálunk figyelmét: ő nem azt állította, hogy Andy Vajna kijelentette, Wass Albertre nem ad pénzt, hanem Poór István az eseményekből maga vonta le azt a következtetést, hogy "Wass Albert mű megfilmesítésére nyilván nem adnak pénzt" a kultúrmarxisták által uralt Filmalapnál. Ezt Andy Vajna már csak azért sem közölhette vele személyesen, mert A Funtineli boszorkány rendezőjét fogadni sem volt hajlandó.