Pesti Srácok

Történelmi kézműves vásár a Magyar Nemzeti Múzeumban

Történelmi kézműves vásárt és hagyományőrző találkozót rendez a Magyar Nemzeti Múzeum november 30. és december 1-je között. Ezen a hétvégén a Nemzeti Múzeum látogatói nemcsak a történeti és régészeti kiállítások kincseit tekinthetik meg, hanem olyan hagyományőrzőkkel is találkozhatnak, akik eredeti technikákkal, egy-egy korszak szellemében készítenek tárgyakat.

MTI

A vásári forgatagban egymás mellett sorakoznak majd azok a bronzkori kerámiák, római üvegek, középkori kardok, textíliák, ékszerek és ruhák, amelyek a legjelesebb mai kézműves mesterek tudását dicsérik. A míves műtárgymásolatokat, rekonstrukciókat a látogatók kézbe vehetik, megvásárolhatják, a programokon pedig megnézhetik, meghallgathatják, egykor miként használták őket, sőt az elkészítésükkel is próbálkozhatnak.

PestiSracok facebook image

Lesz íjkészítés, brokátszövés kártyával, az érdeklődők találkozhatnak fűszerkereskedővel, seborvossal, bábával, gabonakereskedővel, késessel, páncélkészítővel. A látogatók átélhetnek egy igazi viking vívóversenyt áldozati bemutatóval, és a lovagi tornák hangulatában szurkolhatnak a Buhurt Pro-fight gálán a középkori fegyverekkel küzdő harcosoknak. A szakmai programok sem maradnak el: tárlatvezetések, könyvbemutatók segítségével lesz megismerhető a muzeológia világa, eközben a gyerekekre külön szórakozás vár: meséket, legendákat hallgathatnak, kézműveskedhetnek és kincset kereshetnek a vásári forgatagban.

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.