Pesti Srácok

Vámbéry Ármin életéről nyílt kiállítás az Ybl Budai Kreatív Házban

A híres Kelet-kutató, turkológus, Vámbéry Ármin életéről nyílt kiállítás az Ybl Budai Kreatív Házban pénteken.

MTI

A tárlat anyagában Vámbéry Ármin összegyűjtött írásai, ereklyéi, könyvei és hátrahagyott gyűjteménye, valamint személyes levelezései szerepelnek - közölték a szervezők. A kurátorok, Kelecsényi Ágnes és Kovács Nándor Erik a tárlat anyagát a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Könyvtárának Keleti Gyűjteményéből válogatták.

PestiSracok facebook image

"A PAIGEO Alapítvány támogatásával megvalósuló kiállításon az érdeklődők megismerkedhetnek a sokoldalú Vámbéryvel, aki világutazó, akadémikus, egyetemi tanár, a Magyar Földrajzi Társaság alapító tagja, sikeres író és nemzetközileg ismert politikai szakértő volt" - írják a közleményben.

A Magyarok a Selyemúton sorozat második állomásaként megvalósuló tárlat a sánta dervisként is ismert Vámbéry Ármin mellett több kortársának életművét, Vámbéryhez köthető szakmai és baráti kapcsolatát is bemutatja a közönségnek.

A kiállítótérben autentikus szobarészletek, múltbeli keleti tárgyak, és az akkori mindennapi életet illusztráló hatalmas, plakátszerű képek, papír és viaszszobrok fogadják a közönséget. A kiállítás mindkét nagytermében török és távol-keleti zene szól a háttérben.

Az Egy magyar dervis Közép-Ázsiában - a keletkutató Vámbéry Ármin című ingyenes tárlat 2020. január 26-ig látogatható az Ybl Budai Kreatív Házban.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.