Pesti Srácok

Dohányzásra bíztatta diákjait a bécsi Operaház balettiskolája

Súlyos hiányosságokra és a diákok jólétét fenyegető gyakorlatokra derített fényt a bécsi Állami Operaház balettiskolájában zajló állítólagos visszaélések kivizsgálására létrehozott testület.

MTI

Az osztrák kormány idén áprilisban állított fel egy bizottságot az Ausztria vezető balettakadémiáján zajló durva oktatási módszerekkel és egy állítólagos szexuális zaklatással kapcsolatos jelentések nyomán.

PestiSracok facebook image

A testület kedden közzétett végső jelentése szerint az iskola semmilyen írott kritériumokkal nem rendelkezik az alkalmazottak kiválasztására vagy a diákok egészségi problémáinak kezelésére vonatkozóan. "Egyes beszámolók szerint a hallgatóknak azt tanácsolták, hogy kezdjenek dohányozni, hogy tompítsák az éhségérzetüket" - mondta Susanne Reindl-Krauskopf, a bizottság elnöke. Hozzátette: a diákok megszólításakor a vezetéknevükhöz hozzámondják a ruhaméretüket is, hogy így hangsúlyozzák a testsúlyukat, és a próbák során fizikai bántalmazást is alkalmaznak náluk. A jelentés szerint a "gyerekek jóléte veszélyben van", azért is, mert az intézmény nem szentel kellő figyelmet az előadások, a próbák és az iskolai teljesítmény miatt rájuk nehezedő nyomás egészére.

A vizsgálatból kiderült az is, hogy a bécsi operaház francia balettigazgatója, Manuel Legris évente mindössze pár alkalommal látogat el az iskolába, amelynek irányításával megbízták.

Az 1771-ben alapított balettakadémiának, amelynek egykori hallgatói közül ma sokan a londoni Királyi Balettben és a New York-i American Ballet Theatre-ben táncolnak, jelenleg nagyjából 130 diákja van, 10 és 18 éves kor közötti fiatalok csaknem 80 százaléka külföldről érkezett.

Arra a kérdésre, miszerint javasolná-e a szülőknek, hogy az intézménybe írassák a gyerekeiket, Reindl-Krauskopf azt válaszolta, hogy míg a Bécsben élő szülők tudják pótolni az iskola hiányosságait az orvosi és pszichológiai szolgáltatások terén, addig a külföldön élőknek erre nincs lehetőségük. "Nekik azt javasolnám, hogy gondolják újra a dolgot" - mondta Reindl-Krauskopf, hozzátéve, hogy az intézmény ügyvezető igazgatóját, Simona Noja-Nebylát egy "új és innovációra nyitott vezetőre" kellene lecserélni.

A bécsi Állami Operaház a jelentésre reagálva hangoztatta, hogy április óta számos lépést tett a helyzet javítása érdekében. A dalszínház a diákok mentális és fizikai egészségének megóvását segítő program kidolgozásába kezdett és csökkentette a hallgatók előadásainak számát. "A gyerekek és a fiatalok jóléte számunkra elsődleges szempont" - húzta alá közleményében az intézmény.

A bizottság jelentésében említést tesz ezekről a fejlesztésekről, amelyeket ugyanakkor olyan szedett-vedett intézkedéseknek nevez, amelyeket nem a diákok érdekeinek szem előtt tartása vezérelt, hanem, hogy jó képet fessenek az intézményről.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.