Pesti Srácok

Cirkuszfesztivál - Megérkeztek a kínai artisták Budapestre

Cirkuszfesztivál - Megérkeztek a kínai artisták Budapestre

Megérkeztek azok a kínai artistaművészek Budapestre, akik a jövő szerdán kezdődő XIII. Budapesti Cirkuszfesztiválon lépnek fel - hangzott el a Fővárosi Nagycirkusz csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren tartottak.

MTI

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár elmondta, hogy a kínai cirkuszművészet élvonalába tartozó művészek két éve készülnek a produkciókra. A csapat 31 tagja 10 előadáson lép fel Budapesten. Az államtitkár kiemelte, hogy a magyar-kínai cirkuszművészeti partnerség hosszú évek óta tart, a sikeres együttműködés keretében szeptemberben egy magyar artistaosztály utazhat Pekingbe, hogy továbbfejlesszék tudásukat. Kovács Gábor Dénes, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. képzési igazgatója hozzátette, hogy a magyar cirkuszművészet megújításához új utakat kell találni, a magyar artistaosztály kínai tanulmányai ehhez járulhatnak hozzá. A diákok a Pekingi Nemzetközi Művészeti Iskolai növendékei lesznek, ahol új szemléletmódot tanulhatnak meg.

A január 8-án kezdődő cirkuszfesztiválról Grézer József, a Fővárosi Nagycirkusz szakmai vezetője elmondta, hogy a rangos nemzetközi eseményre 10 ezer vendéget vár a budapesti intézmény. A fesztivál győztesei két és fél hónapon át szerepelhetnek a budapesti cirkusz műsorában. Január 8-án az artistaművészek ünnepélyes bevonulásával veszi kezdetét az idei cirkuszfesztivál. A nézőknek három alkalommal lesz lehetőségük a versenyprogramokat megtekinteni, amelyekben a világ legjobb artistaművészei mérik össze a tudásukat. Az egyéjszakás kaland című összművészeti műsorban a költészet, a zene és az artistaprodukciók szimbiózisa elevenedik meg a porondon. A fesztiválhoz két további program is kapcsolódik, a Szépművészeti Múzeumban UNESCO szakmai konferenciát tartanak a cirkusz kulturális örökségéről.

PestiSracok facebook image

A program része a magyar cirkuszi kulturális örökség muzealizálásának, a hazai cirkuszmúzeumi fejlesztés kezdeti lépéseinek és első eredményeinek szemléltetése. A programban kiemelt szerepet kap a cirkuszművészetnek az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára történő multinacionális felterjesztésének bemutatása. Az Európai Cirkusz Szövetség (European Circus Association) szakmai konferenciáját a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban szervezik. A szimpózium két nagy témája az artistaképzés és a cirkuszi utazó gyerekek oktatása-nevelése lesz. A konferencián bemutatkoznak a világ vezető artistaképző intézményei és az idén hetvenéves Baross Imre Artistaképző Intézet. A szimpóziumon szó esik az artistaképzés jövőjéről és a felnövekvő, fiatal artistaművészek hazai és nemzetközi szakképzéséről.

Kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.