Pesti Srácok

Magyar artistaosztály utazhat Pekingbe tanulni

Több mint 20 éve fogadnak külföldi diákokat a Pekingi Nemzetközi Művészeti Iskolában, ahol nagy felkészültségű, tapasztalt tanárok várják a tanulókat, hogy továbbfejlesszék cirkuszművészeti tudásukat - mondta el Szun Li-li, a China National Acrobatic Troupe (CNAT) kreatív igazgatója az MTI-nek annak kapcsán, hogy szeptemberben egy magyar artistaosztály utazhat Pekingbe.

MTI

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár csütörtökön a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon jelentette be, hogy magyar állami ösztöndíjjal artista osztályt indít Pekingben a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ 13-14 éves magyar gyerekek számára szeptembertől. Két hónapos folyamat során választják ki azt a tizennégy fiatalt, akik a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola kihelyezett osztályaként három évig Pekingben tanulhatnak, eközben elsajátítják az angol és a kínai nyelvet, valamint az artistaművészet legkülönlegesebb fortélyait. A képzéssel kapcsolatos információk a Fővárosi Nagycirkusz honlapján találhatók.

PestiSracok facebook image

Szun Li-li az MTI-nek elmondta: a pekingi művészeti iskolát harminc évvel ezelőtt alapították és 1998 óta várja a külföldi diákokat 10 éves kortól. Az első ország Jakutföld volt, ahonnan tanulók érkeztek az intézménybe, azóta pedig több mint nyolcvan országból érkeztek diákok Pekingbe.

Az intézményben külön kollégiumot hoztak létre a külföldi diákok számára, ahol csaknem 20 tanár foglalkozik a tanulókkal, akiknek az artistaképzés mellett közismereti tárgyakat is tanítanak. A diákok emellett megismerkedhetnek a kínai életmóddal, a kínai szokásokkal, ételekkel és a nyelvvel is. A kreatív igazgató hozzátette: a magyar-kínai partnerség jegyében ősszel induló képzésbe egy-két magyar tanárt, valamint tolmácsot is bevonnak a tervek szerint. Elmondta azt is, hogy az iskola rendje mindig rugalmasan alkalmazkodik a küldő ország sajátosságaihoz, akár a szünetekről, akár más helyi jellegzetességről van szó.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy mire helyezik a hangsúlyt az artistaképzésben elmondta: míg az európai, így a magyar cirkuszban is a levegőszámok és az állatidomítás kap nagyobb hangsúlyt, a kínai cirkuszművészetet inkább a nehéz technikai elemeket és az ősi hagyományokat ötvöző produkciók jellemzik. "Ebben most is Kína mutatja az irányt" - tette hozzá Szun Li-li hozzátéve, hogy a magyar artistaosztály kínai tanulmányai új utakat nyithatnak a cirkuszművészetben, hiszen a képzés során mindenki tud a másiknak újat mutatni.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.