Pesti Srácok

Állami gondoskodásban felnőtt fiatalok előadása látható a Nemzetiben

Állami gondoskodásban felnőtt fiatalok játsszák el a Petőfi Sándor elbeszélő költeménye nyomán készült Kukorica Jancsi című darabot február végén a budapesti Nemzeti Színházban. A különleges produkció, amely Petőfi művének újraértelmezett változata tizenkét állami gondoskodásban felnőtt fiatal előadásában, egyetlen alkalommal, február 29-én 19 órától látható a Nemzeti Színházban, a Kaszás Attila Teremben.

MTI

Az előadás az Art-ravaló elnevezésű, hátrányos helyzetű fiatalokat segítő szociális-művészeti és pályaorientációs projekt fontos állomása. A 2018-ban indult kezdeményezés gyermekvédelemben nevelkedett fiatalok társadalmi beilleszkedését és önálló életük megkezdésének segítését tűzte ki célul. A projekt részeként a fiatalok hat hónapon át tartó színházi-művészeti képzésben részesülnek. Ennek eredményeként született meg 2019 tavaszán az Odüsszeia motívumainak felhasználásával készült És Télemakhosz? című térspecifikus előadás.

PestiSracok facebook image

Február végén a 2019 őszén indult csoport tagjai előadásában látható a részben az improvizációik alapján született, és teljes egészében általuk inspirált Kukorica Jancsi című előadás Szokolay Dongó Balázs közreműködésével, Schermann Márta rendezésében. "János vitéz történetét mindenki ismeri. De az alkotók a tündérmese mögé néztek. Megpróbálják felfejteni, ki is ez a Jancsi, honnan indult, hova tart, miken megy keresztül, és élete meglepően sok rokonságot mutat azoknak az állami gondoskodásban nevelkedett fiataloknak az élethelyzetével, akik részt vesznek az Art-ravaló programban".

A produkció rendezője általában szívesen használ dokumentarista eszközöket és többnyire civilek bevonásával készít előadásokat. Munkái szinte mindig társadalmi problémákat helyeznek a középpontba, így többek között dolgozott már bevándorlókkal, romákkal, hajléktalanokkal, várandós asszonyokkal, prostituáltakkal. A fiatalokkal való közös munka során Romankovics Edit színházi nevelési szakember segítette a rendezőt. A produkcióban Balogh Anita, Bocsi Eszter, Bors Fanni, Erdélyi Klaudia, Hack Imre Ákos, Hajcsár Angelika, Jáborszky Dávid, Mikáczó Erika Zsuzsanna, Nagy Tibor, Urbán Jonatán, Urbán Raul, Vedres Patrik szerepel.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.