Pesti Srácok

Flo Rida lesz az EFOTT egy fő fellépője

Az egyik legismertebb amerikai rapper, Flo Rida lesz az egyik fő fellépő az idei EFOTT-on, amelyet Sukorón rendeznek meg július 15-től 20-ig.

MTI

Flo Rida régi nagy slágerei mellett megjelenés előtt álló legújabb albumával érkezik a Velencei-tóhoz. A 40 éves rapper egy Pitbullal közös dalt is megjelentet a közeljövőben - közölték a szervezők. A többszörös Grammy-jelölt amerikai előadó Tramar Lacel Dillard néven született a floridai Carol Cityben, hét lánytestvére van. Kisgyermekként velük énekelt gospel kórusban, tizenévesen már rapbandákkal lógott.

PestiSracok facebook image

2006-ban jött el számára az áttörés: szerződést írt alá és olyan floridai rapperekhez társult, mint például T-Pain. A 18,3 milliós Instagram-táborral rendelkező Dj Khaled albumán debütált, majd 2008-ban Low című dalával ért el sikert, amely tíz héten át vezette a Billboard Hot 100-as toplistát és a Step up 2 című film betétdala is volt.

A következő években már olyan előadókkal dolgozott együtt, mint KeSha (Right Round), David Guetta (Club Can't Handle Me) vagy Sia (Wild Ones). Eddig öt stúdióalbummal jelentkezett, a legutolsót 2015-ben adta ki. Az EFOTT headlinere mellett újabb hazai előadók fellépését is bejelentették a szervezők: koncertet ad a Follow The Flow, a ByeAlex és a Slepp, a Margaret Island, az Irie Maffia, az Ocho Macho, a Biebers, a Blahalouisiana és Manuel.

Kép: Wegow

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.