Pesti Srácok

Tornai Józsefet február 27-én búcsúztatják

Tornai Józsefet február 27-én búcsúztatják

Gyászmisével vesznek búcsút a január 31-én, életének 93. évében elhunyt Tornai József Kossuth-díjas költőtől, írótól, a nemzet művészétől, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagjától február 27-én 15 órától a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban.

MTI

Az MMA korábbi méltatása szerint Tornai József a magyar kultúra "bartóki vonulatának" jeles képviselője volt, akinek életét, gondolkodását és művészetét minden korban az igazság, az emberi autonómia, a nemzeti és egyetemes kultúra iránti elkötelezettség vezérelte. Életművét az egyén, a nemzet és az emberiség sorskérdéseit a kozmikus egészben vizsgáló, igazságkereső ön- és világismerettel, mély filozófiai tartományok érintésével megfogalmazó költői és esszéírói alkotások jellemzik.

PestiSracok facebook image

Tornai Józsefet 2012-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. 2013-ban kapta meg a Kossuth-díjat, 2014-ben elnyerte a legmagasabb Magyarországon adható művészeti elismerést, a Nemzet Művésze címet. 2015-ben az egyetemes és egyéni létértelmezés terén kifejtett humanista meggyőződésű költői és esszéírói munkásságáért, valamint a magyar és világirodalomi hagyományok egyesítésében kifejtett öt évtizedes pályafutása elismeréseként kapta meg a Magyar Művészeti Akadémia Nagydíját.

Tornai Józsefet az MMA, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Írószövetség saját halottjának tekinti. Temetése későbbi időpontban, szűk családi körben lesz.

Fotó: MMA

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.