Pesti Srácok

Végső búcsút vettek Andorai Pétertől, a nemzet színészétől

Családja, tisztelői, barátai és pályatársai végső búcsút vettek szerdán Andorai Pétertől, a nemzet színészétől a Farkasréti temetőben Budapesten.

MTI

Nagyon szerettünk és szeretünk Péter - hangsúlyozta Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész a búcsúztatáson. Felidézte: Andorai Péterrel még fiatal korukban megegyeztek egymással abban, hogy ha eljön majd az-az idő és az egyikük túléli a másikat, akkor a másik mondja az búcsúbeszédet, ez most bekövetkezett. Szabó István, Oscar- és Kossuth-díjas filmrendező nagyon nagy színésznek nevezte Andorai Pétert, aki mindig gondolatokat, érzelmeket jelenített meg szerepeiben, ahol mindig a fontosat és az örököt kereste. Energiáját a karakter célja vezette és mindig személyesen volt jelen szerepeiben állandó intenzitással, teli apró emberi meglepetéssel.

PestiSracok facebook image

Mint mondta, különös, titkos belső energia áradt a színművészből, férfiasság és törékenység, erő és kétkedés együttese. Szeretetre méltó embernek nevezte a művészt, aki barátként figyelmes és hűséges volt, munkatársként pedig nyugodt, felkészült és támogató. Felidézte, hogy először 1979-ben készítettek együtt filmet, azután még nyolc alkotásban dolgoztak együtt. "Utoljára múlt évben követhette arcodat, figyelmes átható tekintetedet a kamera" - mondta.

Kiemelte, hogy méltóság és csend, a hallgatás és a figyelem ereje áradt a művészből. Mindig odafigyelt a felé áradó gondolatokra, érzelmekre, "a csend és a figyelem nagy művésze voltál" - hangsúlyozta Szabó István. A Kossuth-díjas Andorai Péter rövid, súlyos betegség után február 1-jén hunyt el, életének 72. évében.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.