Pesti Srácok

Bach mindenkinek: ismét tízezreket szólít meg a kultúra a klasszikus zene nyelvén

Bach mindenkinek: ismét tízezreket szólít meg a kultúra a klasszikus zene nyelvén

Március 16-22. között hatodik alkalommal rendezik meg Johann Sebastian Bach születésének évfordulójának alkalmából a Bach Mindenkinek Fesztivál. Hét nap, amikor Budapesten és városok tucatjaiban, határainkon belül és kívül, a kultúra Bach zenéjével szólít meg tízezreket, úgy a hangversenytermekben, mint a templomokban, iskolákban, kórházakban, aluljárókban és köztereken.

061.HU

Idén az eddigit is felülmúló, még nagyobb léptékű programsorozatként, immár a Kárpát-medence több mint 100 településén találkozhat összességében több tízezres közönségünk a fellépő kiváló művészekkel, akik a zenetörténet óriásának évszázadról évszázadra, évről évre egyre népszerűbb műveit szólaltatják meg. A zeneművészet magasan jegyzett szólistáihoz, zenekaraihoz és kórusaihoz hasonlóképpen szerepet vállalnak Bach muzsikáját szívesen megszólaltató további zenészek, templomi kórusok és zeneoktatási intézmények hallgatói, tanulói egyaránt. A mindig ingyenes programokon részt vevő közönségnek pedig lehetőséget biztosítunk, hogy a Magyar Gyermekmentő Alapítványt támogathassák egy hiánypótló, mobil lélegeztetőgép beszerzésében.

PestiSracok facebook image

A fesztivál eseményei között megtalálhatók lesznek különleges koncertek, gyermek- és családi programok, összművészeti előadások, valamint sporttal és tudományos területekkel összekapcsolt programok. 2019-ben mesterkurzussal segítettük a fiatalok zenei továbbfejlődését, az idén pedig már versenyen is bemutathatják megszerzett tudásukat és a bachi muzsikához való kapcsolódásukat a muzsikus ifjak.

A helyszínek véges befogadóképessége miatt szükséges alkalmanként regisztráció, de ez nem befolyásolja azt a tényt, hogy továbbra is minden programunk ingyenes a közönség számára.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.