Pesti Srácok

Létszámkorlátozás mellett továbbra is nyitva tart a legnagyobb mozihálózat

A koronavírus fenyegetettsége miatt szerda éjféltől lépett életbe a magyar kormány által elrendelt vészhelyzet, az intézkedések részét képzi a 100 főnél nagyobb beltéri, illetve 500 főnél nagyobb kültéri rendezvények betiltása, előbbi a színházakat, koncerteket és a mozikat is érinti. A legnagyobb magyar mozihálózat, a Cinema City csütörtökön jelezte, hogy korlátozott látogatószámmal ugyan, de továbbra is fogadja a nézőket.

061.hu

A szerda éjféltől érvénybe lépett kormányrendelet folyományaként országszerte több mozihálózat is közleményben tájékoztatta a látogatókat arról, a továbbiakban miképpen alakul a műsorrendjük és az üzemeltetésük. A Cinema City csütörtök délelőtt jelezte, hogy a magyar egészségügyi hatóságok és kormányzat által előírtakkal összhangban, illetve létszámkorlátozás mellett, de továbbra is nyitva tart.

PestiSracok facebook image

– olvasható a Facebook-oldalukon közzé tett közleményben. Mint írják, A Cinema City már előzőleg bevezetett a vírus terjedését visszaszorító intézkedéseket:

  • mindegyik fővárosi és vidéki mozi termeinek, közösségi tereinek, a nézők és munkatársak által használt helyszínek rendszeres fertőtlenítése,
  • minden dolgozó tájékoztatása az alapos kézmosás szabályairól,
  • gyakran használt felületek folyamatos tisztítása

Emellett azt ígérik, folyamatosan figyelik a helyzetet és megteszik a hatóságok által továbbiakban előírt lépéseket. Mindenkit kérnek a személyes higiénia, így a rendszeres és alapos kézmosás betartására, ehhez minden eszköz a mozik mosdójában is rendelkezésre áll.

A fővárosi fenntartású mozik bezárnak

Bezárnak a főváros fenntartású mozik, színházak, múzeumok és könyvtárak - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön Budapesten, a koronavírussal kapcsolatos fővárosi intézkedésekről szóló sajtótájékoztatón. Csütörtöktől felfüggesztik az előadásokat minden fővárosi fenntartású moziban és színházban, továbbá szüneteltetik a szolgáltatásokat a múzeumokban és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár minden fiókintézményében - közölte a főpolgármester. Mint mondta, bármennyire is súlyosan érinti a döntés a fővárosi intézményhálózatot, meg kell tenni ezt a lépést, hogy a járványveszélyt a lehető legnagyobb mértékben csökkenteni tudják.

Kép: cinemacity.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.