Pesti Srácok

Öt éves lesz az I bike Budapest

Újra több tízezer embert várnak az idén ötéves I bike Budapest bringás felvonulásra, ahol gyerekektől idősekig bárki átbiciklizhet Budapesten úgy, ahogy máskor lehetetlen: három hídon, az Alagútban, az Andrássy úton és a pesti rakparton veszik át a bringák az autók helyét. Jönnek utcazenészek, lesz rövidített útvonal kisgyerekeseknek, a végén pedig piknik és bringaemelés az élhetőbb városért.

061.hu

A Magyar Kerékpárosklub által a máskor telített belvárost pár órára vidám bringautakká alakító, idén öt éves I bike Budapest célja, hogy az önkormányzatok betartsák az ígéreteiket, és felgyorsuljanak a biciklibarát fejlesztések. Az I bike Budapesten egy napra fiataloktól idősekig mindenki biciklire tud ülni, de a Kerékpárosklub azt szeretné elérni, hogy hétfőn is kerékpárra üljenek, akik ma még csak hétvégén indulnak el bringával.

PestiSracok facebook image

A Kerékpárosklub tavalyi I bike Budapest felvonulása előtt 12+1 pontban foglalta össze az új ciklusban szükséges fő fejlesztéseket, amik a hétköznapi kerékpározásra vágyókat segítenék. Azóta részletes javaslatcsomagot adtak át a tavalyi pontokat bevállaló, választásokon győztes Karácsony Gergely főpolgármesternek. Ezekben a külváros-belváros kapcsolatok, a hidak és rakpartok járhatóságának fejlesztése, lakóövezetek forgalomcsillapítása és kerékpárparkolók építése mellett konkrét útvonalak fejlesztésére is javaslatokat tettek.

Az idei I bike Budapest felvonulás április 25-én 15:00-kor indul a Kodály Köröndről. A felvonulók az Andrássy út, Lánchíd, Alagút, pesti alsó rakpart, Erzsébet és Árpád híd érintésével a Margitszigetre tekernek. Kisgyerekes családokat rövidített útvonalon és ügyességi programokkal várják 15:30-tól a margitszigeti szökőkútnál. A felvonulás a margitszigeti Nagyréten ér véget, ahol piknik, dj-k, bringás fotózás, teherbicikli-tesztelés, közösségi szerelőműhely, bringás jótékonysági és klímabarát szervezetek is várják a résztvevőket, ami a hagyományos bringaemeléssel ér véget.

Az I bike Budapestet a hazánkkal 100 éves diplomáciai viszonyt ápoló, a biciklis fejlődést több mint 10 éve segítő Holland Nagykövetség vezetője, René van Hell nyitja meg.

A részletes program megtalálható a Facebook eseményben.

fotó: MTI/Mónus Márton

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.