Pesti Srácok

Rendhagyó karanténklipet készített a Csík János és a Mezzo

Rendhagyó karanténklipet készített a Csík János és a Mezzo

„Otthon vagyunk, maradjunk is otthon! Tegyük a dolgunkat, otthon! Tanuljunk, tanítsunk, legyünk együtt szeretetben, türelemben a családunkkal. Adjon ez a zene erőt a kitartáshoz és sok-sok reményt. Küldjünk ezt a muzsikát azoknak is, akik az egészségügyben a határokon és az egész ország területén teszik a dolgukat embertársaikért. Jó egészséget kívánok mindenkinek!” Csík János

061.HU

Csík János és a Mezzo zenekar még csak tavaly adta ki debütáló lemezét a Fonó gondozásában Szép a tavasz, szép a nyár címmel, de ebben az évben már a Fonogram-díj jelöltjei között szerepel. A fiatal zenekar élete még csak most kezdődött el, azonban arra, hogy az egész ország előtt élőben is bemutatkozhassanak mégis várni kell a járvány miatt. Mit tud ebben a szorult helyzetben tenni a négy fal közé rekedt művész? Természetesen alkot, mindenki örömére és vigaszára. Így történt ez ebben az esetben is. A videoklip elején a zene megszólalása előtt a nézőkhöz szóló Csík János is erről beszél. „Otthon vagyunk... tesszük a dolgunkat otthon... szeretetben és türelemmel a családunkkal.” A klipet ajánlással is ellátták. Minden olyan ember számára készítették, akiknek leginkább szükségük van az erőre, a kitartásra, a reményre, és az egészégügyben, a határokon, vagy az egész országban teszik a dolgukat embertársaikért!

PestiSracok facebook image

A Csík János és a Mezzo friss, lendületes megszólaltatásukban a magyar népzenével együtt szólalnak meg a szórakoztató, jó hangulatú dallamok, olyan zenészek tolmácsolásában, akik közül ki a népzenéhez, ki a könnyűzenéhez, a jazz muzsikához áll közelebb. A formáció eredetileg jótékonysági felkérésekre állt össze, a közös muzsikálás öröméből és a közös sikerek nyomán alakult állandó zenekarrá. A dalok – ahogy Csík Jánostól megszokhattuk – népzenei köntösben szólalnak meg, szerethetően, megidézve a régi és új zenéket, ritmusokat, újragondolva azokat. Éppen ezért színes, újszerű és magával ragadó a zenekar muzsikája, szokatlan és mégis jólesően ismerős.

Csík János - hegedű, ének
Kisgyőri Krisztián - bőgő
Mészáros János – brácsa, trombita,
Németh Zsolt - gitár, ütőgardon, dob
Rácz Gábor - zongora
Vadas László - citera, tangóharmonika

Csík Jánossal, a Csík zenekar vezetőjével készült korábbi interjúnkat ITT olvashatja

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.