Pesti Srácok

Rudolf Péter: "Ezek most nem lehetnek az öröm pillanatai"

null

"Örülni majd csak akkor lesz okom, okunk, ha újra felmegy a függöny, ha teltházak előtt tudunk megharcolni szereppel, önmagunkkal. Ha újra béke lesz bennünk és a világban" - fogalmazott Rudolf Péter, a Vígszínház új igazgatója szerdai közleményében.

MTI

"Addig is, teszem a dolgom, és minden erőmmel azon leszek, hogy a Vígszínház készen álljon az újraindulás pillanatában" - írja a Kossuth-díjas színművész. Karácsony Gergely főpolgármester kedden bízta meg 2021. december 31-ig Rudolf Pétert a Vígszínház vezetésével, miután az eddigi igazgató, Eszenyi Enikő az őt ért támadások miatt a múlt héten visszavonta pályázatát. Mint írta, a közönségnek és a társulatnak tartoznak azzal, hogy a város legnagyobb színházát nem hagyják bizonytalanságban ezekben a nehéz hetekben. "Elismerést érdemel, hogy Rudolf Péter vállalta a botrányok és a járványveszély által duplán sújtott színház vezetését" - fogalmazott a főpolgármester.

PestiSracok facebook image

Rudolf Péter nyilatkozatában megköszöni a döntéshozók bizalmát és a társulat támogatását, hozzátéve: amennyi erőt ad ez a támogatás, akkora felelősséget is ró rá. "Kivételes megtiszteltetés a Vígszínház igazgatójának lenni, de ezek most nem lehetnek az öröm pillanatai. Túl sok fájdalom, túl sok indulat tört felszínre az elmúlt hetekben" - fogalmaz.

Mint írja, sem a színház, sem a világ nem lesz már ugyanolyan, mint annakelőtte. Nem tudhatjuk, mikor áll vissza a rend, mikortól tehetjük újra a dolgunkat." Abban reménykedem, hogy minden, ami most történik a színházi szakmában és a világban, az tisztulást hoz, katarzist - olvasható a művész nyilatkozatában.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.